Másfélmillió lépés nyomában

A blog bejegyzések egyelőre váratnak magukra, de twitter összefoglalóval tudunk szolgálni. Tudjuk, hogy ez már kicsit perverz, de még mindig jobb, mint ha kinyomtatva küldenénk postán :)

10:25 @ Putnok, vasútállomás

12:26 találtunk blackberry-t félúton Uppony és Putnok között \o/

13:48 @ Uppony, találtunk kút és kéktúra pecsét

16:04 Dédestapolcsánon találtunk open WiFi-t \o/

18:02 Mályinkai kéktúra pecsét is megvan, sikerült tíz perben belül kétszer is elhagyni a térképet, irány Bánkút

20:40 fene se gondolta volna, hogy Bánkút több mint 600 méterrel magasabban van Mályinkánál... végül csak felértünk

21:35 sátor áll, tűz lobog, béke, boldogság

23:33 1. Perseidák földközelben 2. fényszennyezéstől mentes környezet 3. ??? 4. PROFIT!

dnet

Sikeresen elindultunk délelőtt Putnok vasútállomásáról, most éppen egy Dédestapolcsáni fagyizóban ülünk, ahol az egyetlen elérhető AP pont nyitott és adott is szép IP címet. Az átlagos kéktúrázó feltérképezi a múzeumokat és a beszéltethető embereket, akik még látták Leni^WRockenbauer elvtársat. Mi ezzel szemben WiFi-t kerestünk (melynek semmi köze természetesen az USB-s HUAWEI modemen keresztül elérhető Vodafone RADIUS pppd-vel való összeférhetetlenségéhez), asszociáltunk rá, majd DHCP discover és ack csomagokkal arra kényszerítettük, hogy privát tartománybeli, NAT mögött lévő IP címeket osszon nekünk.

Emberekkel eddig csak útbaigazítás szintjén próbáltunk szóbaelegyedni, kitörő sikerrel. Így például megtudtuk, hol kell Upponyban pecsételni, majd utóbbi művelet elvégzése közben információt szereztünk az átlagosan havonta odatévedő kéktúrázók számának alsó egészrészéről (0).

dnet
 

A mai nap szünetel a túra, holnaptól viszont viszik a stafétát Stefánék tovább. És hogy miért pont ma van szünet? Mert

a) ma nyerte el 45 éve Szingapúr a függetlenségét

b) ma nyílt meg 144 éve a Fővárosi Állat- és Növénykert

c) ma dobták le 65 éve Nagaszakira az atombombát.

Ki-ki választhat kedvére.

Utunk utolsó állomása a Kelemér melletti tőzegláp. Itt már csak azért is érdemes elidőzni egy pár percet, mert igazi kincs várja a lelkes természetjárót. Kis- és Nagymohos ingólápja néhány, még a jégkorszakból származó növényritkaságnak ad otthont, így egy apró kis világ felfedezőivé válhattok. Sőt, ha kedvetek támadna a témáról bővebben is értesülni, mindenképp kopogtassatok a keleméri Mohos Ház ajtaján (szintén rajta van a kéken).

Innen már csak hat kilométer Putnok, amit Attila hősiesen leküzd, engem viszont legyűr minden túrázó örök ellensége: a vízhólyag. Így egy órányi stoppolás és vánszorgás után a pályaudvaron találkozunk ismét.

Sajnos itt ennek a napnak is vége szakad, s ezzel elhagyjuk az Aggteleki-karsztot és a Borsodi-dombság egy részét, de erre mindenképp visszatérünk még, hiszen “van még hova menni”. Hétfőn szünnap, mint régen az M1-en de kedden társaink folytatják az utat Putnok városából, kövessétek őket is!

Gyöngy, Attila

Idén télen látogattunk el egyesületileg (Hegyvölgy:) Gömörszöllősre, kalákawellnesselni. Hogy mit is takar ez a valóságban, a fenntarthatóság elvéről, s az önkéntesmunka szépségeiről itt olvashattok egy cikket, egyik túratársunk, Réka tollából.

Gyöngy, Attila

Úgy alszunk, mint akit agyonvertek, de fél hétkor sikeresen kimászunk hálózsákunkból, s folytatjuk utunkat a ritkás tölgyerdőben. Igazi túrázós időnk van, lágy szellő és napsütés, hatalmas bárányfelhők úsznak az égen. Hamarosan kikeveredünk az erdőből, csodás kilátás nyílik a vidékre.

A susnyásban felriasztunk egy szarvast, aki hatalmas ugrásokkal menekül előlünk. Félóra gyaloglás után elérjük Zádorfalvát, ahol irány a kocsma. Mindent töltenünk kell, valamint pecsételünk is.

Két izmos vízhólyag miatt úgy döntök, Kelemérig buszozom. Attila viszont megteszi az odáig vezető utat. Nem bánom, hogy maradnom kell, a kocsmában nagy az élet, gombászásba igyekvők és visszatérők frissítik fel magukat. Szóba elegyedünk, panaszkodnak, hogy már csak 200(!) forintért veszik át a gombát. Nehéz az élet errefele is, munka csak elvétve akad, Kazincbarcikára, Putnokra ingáznak, ha úgy adódik. Van aki szakmunkásként külföldre jár Németországba, Hollandiába pár hétre, mikor hova kell.

Feladatot is kapok, mint számítógép- és internettulajdonos egy PVC-ragasztó (?) használati utasítását kellene lengyelről magyarra fordítani. Mivel hirtelen nem tudok erre megoldást, inkább felhívom a tulajdonos figyelmét, hogy az anyag már két éve lejárt, de tartok tőle ez nem fogja gátolni a jövőbeli felhasználásban. Közben kapok egy fuvart Kelemérre az ottani kocsmába (át kell néha ide is jönni, mert van Tippmix).

Míg Attilára várok, azon morfondírozom, vajon ezen a környéken is annyit járnak-e a magyarországi túrázók, mint a Börzsönyben, Mátrában vagy a Balaton-felvidéken. Érdemes nem csak gondolatban elkanyarodni errefele, hiszen a Kék mellett, számtalan más gyalogos és bringás túra is tehető a szelíd lankák között. Az árak a földön járnak, a helyiek vendégszeretőek és segítőkészek, portáikat, falvaikat rendben tartják, a táj pedig a sokat látott túrázó számára is rejteget újdonságokat.

Gyöngy, Attila

Reggel igen korán ébredtünk, de az áhított panoráma helyett tejfehér köd borit mindent, gyorsan bekebelezzük reggelinket, meg a reggeli kávénkat és kicsit fájó szívvel hagyjuk ott rögtönzött szállásunkat, mivel egyikünk sem aludt még várfalak közt korábban.
Az erdő ugyanolyan párával terhelt, mint tegnap este, de jólesik kora a gyertyán és bükkerdő fái közt a kora hajnali órákban szaporázni lépteinket.

Utunk eseménytelennek mondható, kevés helybelivel találkozunk mindössze két gombászó  lénytársunkkal futunk össze. Elég nagy a sár hamarosan nyakig vizesek vagyunk,de ettől eltekintve gyorsan elérjük Derenk romközségét amelyet anno  Horthy Miklós ürítetett ki (romboltatott le) egy jövőbeli medvevadász-rezervátum reményében. Hát ez is egy indok. Attila szerint az egykori falusiak illetve leszármazottaik a mai napig falunapot tartanak kora ősszel az elhagyatott házak közt.
Tovább Jósvafő fele elhatározzuk, hogy ezúttal nem térünk be a cseppkőbarlangokba, mivel mindketten jártunk már, jómagam az ún. Aggtelek-Jósvafői hosszú túrát is megtettem. Ha valaki szeretné a barlangok világát kúszás mászás nélkül felfedezni, ez a hat órás túra kiváló alkalom erre. Bejelentkezni előre kell, mert csoportokat csak egy bizonyos létszám felett indítanak. A filmben is elhangzott , de mindketten csak alátámasztani tudjuk,  ha valaki ellátogat Aggtelekre, vétek kihagyni a pár kilométerre lévő ,Jósvafői barlangot is melyben monumentális cseppkővilágba juthatunk el.
Jósvafőn még a hucul ménes nyomába eredünk, a kék egy a falut megkerülő szakaszán

A jel kicsit arrébb vezet , de távcsővel, mert mint mintaturisták azzal is rendelkezünk, szemügyre vesszük a ménest amelyben valóban felfedezünk egy két hucul lovat. (zömök, hosszú szőrü lófajta)
A Jósvafőtől Aggtelekre vezető úton egy igen hosszú kaptató vár ránk, miután átvergődtünk a hegyen egyikünknek sem igazán őszinte a mosolya. Aggteleken nagy élet fogad minket a barlang előtti terepen,épp esküvőt tartanak a barlangban (Jósvafőn szintúgy). Kis pihenő után innen folytatjuk utunkat Zádorfalva felé. Az esti félhomályban keressük következő szálláshelyünket az erdő közepén.

Végezetül a mai nap tanulságai: a falvak szélén előfordulhat, hogy kisebb gyerekhordába botlunk, akik hangosan csokit követelnek a gyanútlan kéktúrázóktól. Amennyiben ezt a kérésüket nem teljesítjük, egy fotóval kiválhatjuk a vámot.

Térerőnk hol van, hol nincs mint a mesében, de minden alkalmat megragadunk az események rögzítésére, s folyamatos ádáz csatát vívunk a szlovák hálózattal, mely sok esetben sajnos erősebbnek bizonyul.

 Gyöngy, Attila

Délután öt óra fele mintegy öt órányi tömegközlekedés után vettük át a stafétabotot (jelen esetben a laptopot) Andristól és Gábortól a logisztikailag legkönnyebben kivitelezhető helyen Miskolc pályaudvarán. Sebes információcsere után rohantunk tovább Attilával, hogy elérjük a Szögligetre tartó buszt, ami még egy másfél órányi utazással toldotta meg napunkat. Mát a buszon elhatároztuk, hogy még este kompenzáljuk a hosszú út fáradalmait egy pár kilométer gyaloglással, szerettük volna az éjszakát újra a Kéken tölteni.

Szögliget falva nagy meglepetésünkre egy igen rendezett település képét mutatta, a falun végigfutó patak az elmúlt időszak és a mai napi viharok miatt szinte kilép a medréből. Az biztos, hogy az ország legtakarosabb Takarékszövetkezete itt található.

Gyors kocsmázás után nekivágunk utunknak s még világosban szeretnénk egy kis kitérőt tenni a 461 méteren fekvő Szád-várába. Párszáz méter után belépünk az Aggteleki Nemzeti Park területére. Félórás kaptató párás, izzadós emelkedő után sikerül feljutni a várfalak alá, azonban a hely annyira adja magát hogy úgy döntünk itt táborozunk le éjszakára.

Szerencsénkre van itt egy félig használatban lévő nájlon, ami alá gyorsan bevackoljuk magunkat. Kinyitjuk a bort majd a várfalon üldögélve , a távolban elhaladó vihar villámait bámulva isszuk esti borunkat, és irjuk a posztot.:)

 Gyöngy, Attila

A mai nap kakasszóval indult, mely általában nem zavar egyikünket sem, azonban ez a madár 4 óra körül kezdte. Szerencsénkre akadtak pajtásai is, akikkel szóba tudott elegyedni, de nem tudtunk rájönni, miről beszélhetnek, hiszen minden egyes nekilendülés ugyanazt a hangsort eredményezte, legalábbis a mi fülünk számára.

Elég annyi, hogy az 5 órai kelésből leginkább 4 órai lett, de az utolsó órát szigorúan a sátorban töltöttük, abban a reményben, hátha abbahagyják. 6 órakor hagytuk el a 100 éves Vendégházat, megkezdve utolsó túranapunkat, mely a staféta csere miatt rövidebbre sikerült, ám így is egészen Szád-vár magasságáig jutottunk.

Ezúton búcsúzunk Mindenkitől, holnaptól ugyanis Gyöngyvér és Attila tolmácsolásában élvezhetitek a Kéktúrát.

 Gábor, András

Ezeken a tájakon gyalogol most András és Gábor.