Másfélmillió lépés nyomában

22.
augusztus

Irány Surány

Már kora hajnalban ébresztett a Nap a Hollókő mellett fekvő domboldalon, így hát korán is indultunk az aznapi szakaszra. A bivakolás egyetlen hátránya a reggeli harmat. Mindenképp meg kellett várnunk, hogy a reggeli napfény megszárítsa a túrafelszerelésünket, utána kelhettünk csak útra.

A Hollókői várat alulról, dél felől kerültük meg, rövid emelkedő után, hosszú ereszkedőn vezetett végig utunk. Igazán kényelmes szakaszt tört ketté váratlanul egy, az úton keresztben kifeszített villanypásztor. A villanypásztor által körülhatárolt terület magánterület, ez eddig rendben is van, korábban is mellette haladtunk. De hogy keresztbe vágja a Kéktúrát?

Barni bátran küzd a villanypásztorral.

Miután a művelt területeket elhagytuk, újra hegyek felé, erdők felé vezetett az utunk. Vártuk már az aznapi első csúcsunkat : a Gyertyánost (310m). Meglehetős csalódást okozott mikor azt láttuk, hogy a Gyertyános ugyan csúcsnak csúcs, de gyertyánosnak, sőt, általában véve fának nem sok híre maradt.

A Gyertyános (310m), valaha biztos gyertyánnal teli, ma kopár hegy.

Itt tennénk említést két nehezítő tényezőről. Az ötnapi felszerelést, élelmet és ivóvizet szállító, közel 20 kg-os hátizsákok cipelése már önmagában is kihívást jelentett a többszáz méteres szintek megmászásakor, és ehhez még társult a sokszor combközépig érő sár, amit a traktornyomok vájta, széles földutakon tapasztaltunk. Alkalmanként olyannyira eldurvult a helyzet, hogy választhattunk: vagy alkalmi sziklamászóként, az oldalsó fákba-bokrokba kapaszkdva kúszunk, vagy elmerülünk nyakig a sárban, a kijelölt túristaúton.

Cserhátban a sherpák.

Nógrádsipek

Ilyen aranyos táblával köszönt Nógrádsipek.

Nógárdsipek nagyon szép, tiszta, takaros kis falu. Arról már biztos nem a helybeliek tehetnek, hogy a Kéktúra-pecsét őrzője, a Kemény Huszár fogadó már rég bezárt, se kiírás, se semmilyen információ a pecsét jelenlegi helyzetét illetően. Józan ésszel megáldva megkérdeztük, hol van nyitva lévő kocsma a faluban, és meg is kaptuk a választ: az egyetlen ivó a helységben a Kéktúra útvonalától úgy negyed órányi kitérőre, a falu határában található Korona presszó, az biztosan nyitva van. Fátadtan és tikkadtan nem egy öröm még ennyit gyalogolni, pedig megéri, de mennyire hogy! Magát a kocsmát zárva találtuk, viszon a Kéktúra pecsét elővigyázatosan - gondolva a zárvatartás közben betérő túrázókra - az ablakban volt kihelyezve, és amit még sosem tapasztaltunk: tintapárnát is mellékeltek!

A helyi vendégszeretetről is meg kell, hogy emlékezzünk. Talán azok a szavak, hogy kedves, barátságos, önzetlen vendéglátásban részesültünk, nem mondanak semmi konkrétat, vagy éppen nem nyújtanak újat. De ha elmesélem, hogy csapatunk nyitás előtt 1 órával érkezett a Korona presszóhoz, és – tekintettel a helyzetre – ekkorra már azzal is megelégedtünk volna, ha a blog írásához, és a laptop feltöltéséhez találunk áramot. A kocsma zárva volt ugyan, de találtunk egy külső konnektort, amibe – mindenféle engedély-kérés nélkül – bekötöttük a számítógépet. Mikor a tulajdonos megérkezett, és nyitotta volna a helyiséget, egy rossz szót sem szólt arra, hogy mi az egyik asztalt elmozgattuk és engedélye nélkül használtuk az áramot. Kedvesen, udvariasan, szívélyesen szolgált ki minket, és sokat mesélt a helyi kezdeményezésről, egy túristaút és pihenő felújításáról.

A néhai Kemény Huszár fogadó, a régi pecsételő-hely.

És a pecsét az új helyén. (Korona presszó)

Pecsételés után végre felkiálthattunk: „irány Surány!”, és elindultunk következő uticélunk, Cserhátsurány felé.

Újra a Kéken, újra nyakig a sárban

Az eredeti, 1979-es filmben ennél a szakasznál tesznek említést a jelzések, felfestések hiányosságáról. Az öt napos tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, mára már többnyire pótolták ezeket a hiányosságokat, az úton szinte végig sűrűn, egyértelműen, felhasználó-barát módon felfestett jelzéseket találtunk. Többnyire. És szinte. Ugyanis pont Nógrádsipek és Cserhátsurány közötti részen történt meg velünk, hogy először el-eltünedezett, majd teljesen nyoma veszett a jelzésnek, és csak a térkép és a tájoló segítségével, na meg a domborzatot figyelve tudtunk irányban haladni. Némi elkolbászolás és keresgélés után azért még sötétedés előtt megleltük újra a jelzett utat, és a nagy egymásratalálás örömére sátrat is vertünk, az úttól nem messze, az erdő közepén.

Erdei tábor.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Szólj hozzá!

22.
augusztus

Hollókőn át

Másfél | Szólj hozzá!

Újabb verőfényes, meleg, nyár végi napra ébredtünk a Köves-bércen. Újult erővel indultunk útnak. A Kelet-Cserhát gerincét követve bejártuk az 500-méter feletti csúcsaokat: Macska-hegy (572m), Purga-hegy (575m) és végül a Tepke (567m). Itt lehetőségünk volt körbetekinteni a Cserhát vonulataira, hála a Pásztói turistáknak, akik a kilátót megépítették 1964-ben, és a Magyar Államnak, amely 2004-ben felújította. Így ma – ellentétben azzal, amit a Kéktúra-atlasz ír – teljes biztonsággal látogatható a kilátó.

A kilátó 1979-ben és 2010-ben.

Nagymező-puszta, Bableves csárda
A majd’ 600 méteres gerincről gyorsan leszaladunk a nyugatra fekvő völgybe, ahol hatalmas, már learatott búzaföldhöz vezetett a kék jelzés. A tarló túl csábító volt ahhoz, hogy ne vágjunk át rajta, ici-picit lerövidítve az eredetileg kijelölt szakaszt.

Át a mezőn.

A Kéktúra- pecsét a főút mellett fekvő, áraiban már igencsak Hollókőt idéző Bableves csárdában található. Többek között ezért sem próbáltuk ki az étlap kínálta számtalan bableves-féleség valamelyikét, cserébe kevés fogyasztással is szívélyes, udvarias kiszolgálást, és sok információt kaptunk.

Bableves csárda, szíves fogadtatás.

Hollókő

Késő délután érkeztünk meg Hollókőre, ebbe a Világörökség részét képező, és ezért a „nembakancsos turisták” által sűrűn látogatott kis településbe. Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 17–18. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják. Az 1979-ben forgatott filmben külön hangsúlyt kapott a helyi turistaszálló, amelynek nyomát sem találtuk, és a régi palóc házak modern hasznosítása. Erre viszont már láttunk bőven példát.

Példa a palóc házak modern hasznosítására.

A filmből a palóc házak szerkezetéről , díszítéséről is sokat megtudhatunk : „A palócházra jellemző kétosztatú vagy háromosztatú elrendezés, ami azt jelenti, hogy két, illetve három helyiségből áll maga az épület. Minden esetben „hambitusal”, ún. ereszaljával épültek, korábbi időkben még oszlopos tornác-kialakítás nélkül, későbbiekben kapott a tornác oszlopos alátámasztást. Jellemzője még a palóc háztípusnak az utcai homlokzaton található csonka kontyolás, a kontyolás fölött díszesen faragott fa oromzat. Ugyancsak nagyon szépen, érdekesen és díszesen faragottak a különböző ereszdeszkák és oromzati lezárások.”

A fő utcát ma már föld helyett kő borítja.

A filmben megszólaltatott Kelemen Ferenc faragó mesterrel személyesen nem volt szerencsénk találkozni, de a házát a Petőfi Sándor utcában megtaláltuk.

Annak is utánanéztünk, hogy „ művelik-e még a falubeliek a szőlőt a domboldalakon?”
Találkoztunk egy idős nénivel, aki az eredeti Kéktúra-filmben is szerepelt, és érdeklődünk tőle, hogyan, miként ment akkoriban a szőlő-művelés. Érdekes történetet mesélt.

Youtube verzió

Szabó kocsma, Hollókő

Hollókőn a pecsétért Szabó úr kocsmájába kell betérni. A sör olcsó és jó, ráadásul még ropi is kapható, ellenben a kiszolgálás hagy némi kívánnivalót maga után. Vagy mert keveset fogyasztottunk, vagy mert pofátlanul visszaéltünk az áramszolgáltatással, mindenesetre jóval a zárás előtt távozásra szólítottak föl. Szerencsére addigra végeztünk az aznapi beszámolónk megírásával.

Blogolunk a Szabó-kocsmában.

A helyi cica is velünk blogolt.
Esti szállásunkat Barni nézte ki, a faluval szemben lévő domboldalon, a mező közepén, egy magányosan álló gyümölcsfa tövében. Bár meredek volt a kaptató, míg felértünk a domboldal tetejére, mindenképp megérte ott aludnunk, hiszen csodálatos látvány tárult elénk: fekhelyünkkel szemben a felkelő hold-sütötte falu, jobbra tőle a kivilágított vár. Rendkívül kényelmes fekhelyre leltünk a mezőn, ahol sátor nélkül is – hiszen esőnek, felhőnek nyoma sem volt – remekül aludtunk.

Erre a látványra ébredtünk.

Hollókői szálláshelyünk.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Címkék: cserhat holloko

Szólj hozzá!

21.
augusztus

Első nap a Cserhátban

Másfél | Szólj hozzá!

Csapatunk neve: Cserháti Csöves Csellengők. Csapatunk létszáma: három fő: Ildi, Barni, Tomi. Csapatunk célja: Sokat menni a kéken, sokat nézni közben, és összevetni a 31 évvel ezelőtt készült képeket a mai valósággal.

Mátraverebélyen elsősorban azt kell szem előtt tartanunk, hogy a Kéktúra-pecsét a vasúti megálló mellett egy öreg tölgyhöz erősítve található. Pecsételés után utunk keresztülvezetett a falun, egészen a gótikus templomig. Mivel nem volt előre egyeztetett időpontunk, várnunk kellett a templom idős gondnokára, aki töretlen lelkesedéssel, sőt, megörülve, hogy budapesti látogatói akadnak a templomnak, boldogan és részletesen mesélte el a templom és a település alapítóinak történetét.

Meglepődtünk mikor megtudtuk, hogy Hunyadi János apja volt az a Verebi Péter, aki ezt a templomot emeltette. Mindenképpen megérte várnunk a templom gondnokára, hiszen a románkori alapokon épült, gótikus ívekben bővelkedő műemlék ritkaságszámba-menő érdekességeket tartogat a történelem és a művészettörténet iránt érdeklődőknek. Ahogy azt a 1979-es másfélmillió lépés Magyarországon című filmben megtudhattuk:
„Mátraverebély legnagyobb értéke, legszebb látnivalója az ekkora faluban szokatlanul nagy műemléktemplom. Közel másfél évtizeddel ezelőtt fejeződött be a templom helyreállítása, és a megelőző, illetve helyreállítás alatti kutatás tisztázta a jelenleg látható, nagyméretű gótikus templom korábbi építési periódusait. A XIII. századot megelőző korszakokból azonban a kutatás kimutatott egy olyan, román kori templomot, amely valószínűleg korábban, a XII. század második felében épült. Ez a templom a tatárjárás alatt elpusztult. A falu birtokosa, a Verebi család, és annak legjelesebb tagja Péter, kinek sírkövét a templom északi hajójában láthatjuk, 1380 és valószínűleg 1400 között építi föl a ma is látható, nagyméretű gótikus templomot. Ez a templom nagyjából ebben a formában áll egészen a török hódoltságig, s mikor a török megszállja szinte teljes Nógrád megyét, a templom lassú pusztulásnak indul. 1807-ben boltozzák be, illetve akkor kerül a mai boltozata a gótikus ívek fölé. Ez a templom típus, amely háromhajós, igen elterjedt Észak-Magyarországon. Minden bizonnyal szoros kapcsolatban áll a XIV. század második felének nagy Közép-Európai gótikus építői páholyával, a prágai Parléř –műhellyel. Elsősorban gondolok a díszes déli kapura, amely egykor szobrokkal, freskókkal, festett, díszes kőkapu volt, gondolok a nagyon szép gótikus ablakokra, vagy a rendkívül nagy építési tudást jelentő kör alakú ablakokra."

A templom belseje régen, fehér üvegtáblákkal, és ma színes, festett ablakokkal.

A templom fehéren régen, és narancssárgán ma.

Mátraverebélyen keresztül menni nem túl megnyugtató érzés, gyanússá vált az a nagy mennyiségben kihelyezett térfigyelő kamera. Mi se éreztük magunkat teljesen biztonságban, ezért próbáltunk minél nagyobb iramban áthaladni a falun.

Mátraverebély, falukép.

Szentkút

A kék sávval jelzett útról legkönnyebben a kék négyzettel jelzett turistaúton érhető el ez a nemzetközi katolikus kegyhely. Ez a zarándokhely ideálisan, passzol a huszonegyedik századhoz és igényeihez. Barokk templomával, gyóntató-udvarával, szentvíz-kútjával, a lourdes-i barlang másolatával, és a végén kegyportéka-bódégájával.

Szentkút.

Sámsonháza

A Sámsonháza felé vezető út kevésbé érdekes, mint hosszú. Megművelt terület mellett, mezőkön át vezet, tűző déli napon szintemelkedés nélkül is embert próbáló. A település központját nem tekintettük meg, utunk egyenesen falu nyugati határán fekvő volt kőbányához, ma már védett geológia területhez vezetett. Ahogy Juhász Árpád a filmben elmondja : „Hogy milyen egy vulkáni hegység felépítése, azt a legritkább esetben lehet látni a hegység közepén, mert ott nagyon vastagok a rétegek. Ellenben a hegység peremén, mint például itt a Cserhátban, itt a hegység észak-keleti részén egészen levékonyodnak ezek a kőzetrétegek, csupán néhány méter vastagságú lávapadok és vulkáni tufa-rétegek, tehát porkitörések termékei váltakoznak. Azokat a vulkánokat, amelyek váltakozva épülnek fel egykori láva-rétegekből és vulkáni törmelék-rétegekből, ezeket hívják réteg-vulkánoknak vagy sztratovulkánoknak. Nos általában az egész Északi-középhegység vulkáni területe ilyen réteg-vulkán, ilyen sztratovulkán. Nos ezen a részen, legalul, egy vaskos, kemény andezit-kőzet látható, amelyiknek a mállott, egészen hepe-hupás felszínére rakódott később rá a vulkáni robbanásnak a terméke, ez a finomabb-durvább por. Később, ennek a porhullásnak a befejeztével egy újabb lávaömlés következett, ennek a következménye az a második, sötétebb tónusú pad, amelyiket ebben a természetvédelmi területté nyilvánított kőbányának a felső részén lehet látni. Legfelül pedig egy egészen fehér kőzetréteg látszik, ez már nem vulkáni kőzet, ez mészkő. Mégpedig egészen különleges mészkő, a trópusi sziget-tenger partközeli üledéke. Körülbelül tizenötmillió éves, a tengernek a sós, parti vizében, amelyet teljesen átvilágított a napfény, rengeteg őslény élt, elsősorban mészkiválasztó algák, amelyek a kőzetnek a felületén apró, fehér gumók ezrével láthatók, de mellettük ezt a parti vizet kedvelő egyéb kagyló-féleségek, például nagy ostrea-félék, a mai osztrigáknak a rokonai, amelyeknek a vaskos teknői itt-ott összetörtek később a hullámverésnek a hatására. Vagy pedig egészen finom bordázatú fésűs-kagylók. És ezen kívül sok kevésbé ismert nevű őslény.”
Mi kövületeket nem találtunk, viszont ugyanolyan jól megfigyelhettük a kőzetlemezek rétegződését, szerencsére ez a hely jótányit sem változott 31 éve alatt, mindössze az a szerencse érte, hogy védett területté nyilvánították.

Van, ami nem változik. 31 év alatt sem.

Nagybárkány

Apró, de rendkívül szívélyes emberek lakta település. A kéktúra pecsét a faluközpontban található, egy klasszikusan 80-as éveket idéző ivóban. Ennek a retro-kocsmának a nyitva tartása nem feltétlenül igazodik a kék-túrázókhoz: délután négytől nyolcig áll a pecsételni vágyók rendelkezésére. Amennyiben korábban érkeznénk a vele szemközt lévő községházában is pecséthez juthatunk.

Bárkány presszó, pecsétlelőhely.

Végre beértünk magába a Cserhátba, melynek névadója a csertölgy. Mai napi utolsó szakaszunk a Cserhát keleti oldalán vezet. Az
éjszakai szállásunkhoz combos kaptató vezet, hiszen az első csúcs (Köves bérc) is 180 méter szintre van. A kelet-Cserhát északdéli vonulatának ezen első csúcsán ért minket az éjszaka, itt kerestük hát szálláshelyet. Magán a Köves-bércen, 541-m magasságban nevéhez hívő kőrengeteg között tiszta füves sok terepet is találtunk. Itt vertünk sátrat és innen folytattunk utunkat másnap reggel.

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Címkék: matraverebely szentkut samsonhaza cserhat

Szólj hozzá!

18.
augusztus

A Kékestől nyugatra

Másfél | Szólj hozzá!

Jó korán indultam, hogy a meleget is kerüljem, és a távval is haladjak. Ruháim nem sokat száradtak, így jól döntöttem (bakancsom még mindig 3 kiló volt a gyári 2 helyett). Internetet reggel sem sikerült találnom, így az első rövid megálláskor, Mátraházáról próbálkoztam, sokadszorra sikerült.

Pecsétet nem kaptam sem a buszmegállóban, sem a Vörösmarty túristaháznál, mivel túl korán volt még. Galyatető felé láttam viszont egy érdekes módon megbillent hidat, amit inkább elkerültem.

Rozoga híd a Vörösmarty th-tól Galyatető felé, 2010.

Fent a Galyatetőn verőfényes napsütés és boldog szállólakók fogadtak, épp mindenki a kiadós reggelivel volt elfoglalva, ezért én is nekiláttam, a sajátomnak. A reggeli napozók számára ez a kép volt általános, nekik külön extraként beépített kábel volt a kilátás közepén (én ingyen élveztem, mivel csak beosontam).

Kilátás a Kékesre a Galya hotel kertjéből, 2010.

Innentől felgyorsultak az események, mert belehúztam, nehogy újabb zápor kapjon el. Sikerült is elég hamar Mátraszentistvánra érnem, ahol megörökítettem a sípályát, mint azt 31 éve tették Rockenbauerék.

Mátraszentistván, sípálya 1979-ben
Mátraszentistván, sípálya 2010-ben

Ezek után már nagyon hamar az Ágasvári th-hoz értem, ahol nem kifejezetten tudtam megállapítani, hogy mit is látok. A ház, ami a filmben szerepelt, bár takarásban van, mégsem hasonlítható egyik jelenlegi épülethez sem, ezért ideteszem mindkettőt.

Ágasvári th a filmben, 1979.
Ágasvári épület 1, 2010.
Ágasvári épület 2, 2010.

Innen hamar leértem Mátraverebélyre, ahonnan már busszal ismét a fővárosban találtam magam. Itt vettem le a lépészámlálót, mely a második nap végére: 15220-öt mutat (szerintem nem működik jól).

Összességében nagyon jól sikerült ez a mátrai túra, kaland is volt és szép tájak, madárcsicsergés. Örülök, hogy részt vehettem a kezdeményezésben, és bár nem egyedül terveztem a túrát, így is jó lett a végére minden.

Búcsúzóul még néhány érdekes/ kellemes kép, melyeket az úton készítettem.

Köd a szélcsendes északi oldalon Sas-kő környékén, 900 m-es magasságban, 2010.
Vihar utáni látkép a Kékesen, a déli sípálya irányában, 2010.

Így kötötték ki a kilátót a Kékesen, 2010.

Vihart követő felhők naplementében a Kékesen, 2010.

Remélem élvezetes lesz a folytatás, további jó kéktúrázást a Többieknek!

Misi

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Címkék: matraszentistvan kekes galyateto agasvar matraverebely

Szólj hozzá!

16.
augusztus

Sirokról a Kékesre

Másfél | Szólj hozzá!

Igazán jólesett így kezdeni a hetet: korai kelést követő kis buszozás után már számolhattam is a szintvonalakat a napsütésben Siroktól felfelé a Mátra gerincén (160 m a kezdet, és 1015 a vég). Később kicsit változtak a körülmények, de ha jó helyeken olvastam utána, akkor a rossz idő nem szegheti a kéktúrázó sporttárs kedvét. Hát igyekszem...

Az eleje még vidám volt nagyon. Először az volt a tervem, hogy három napot megyek kettő alatt, és Hollókőn leszek kedd este. Viszont Tamásék utánam szerették volna a Mátraverebéllyel kezdődő szakaszt, így rövidítettem. A ráérős tempó kicsit túl jól sikerült, mint az alant olvasható...

A siroki állomás (v.m., miszerint vasúti megálló) és az előtte futó kispatak még megvan, sokat nem változtak 31 év alatt, csak a fák nőttek kicsit. Meg a vasút nem jár már, de az is lehet, hogy nemsokára megint fog, úgyhogy mondjuk azt, hogy most pont nem jött.

Sirok v.m., 1979.

Sirok v.m., 2010.

patak Sirok v.m. előtt, 1979.

patak Sirok v.m. előtt, 2010.

Az út eltéveszthetetlen, így nézegettem kicsit az élővilágot. Növények közül katáng és szarvaskerep, lyukaslevelű orbáncfű és feljebb nebáncsvirág (nagyrészt elvirágzott). Náluk meg szebbek voltak ezek, amiket fotóztam is:

baracklevelű harangvirág, 2010.

kéküstökű csormolya, 2010. Tetején a színesek csak fellevelek, sárga-piros a virág.

A szemmel látható állatvilágot itt főként böglyök képviselték, leginkább a marhabögöly rokonsága.

marhabögöly rokon, 2010.

Később az időváltozás hatására (is) előkerültek az esőthozó pőcsikek (szintén bögöly, vagyis kétszárnyú, miszerint légy), kitalálhatóan legnagyobb örömömre.

(Egyébként jóval magasabban, mintegy 800 méteren, láttam aztán 3 muflont is, de ez gondolom sokkal kevesebbeket érdekel...)

Parádfürdő a kékesi kilátóból ilyen volt régen:

Parádfürdő a kilátóból, 1979.

Az út gerinchez méltóan fel-le vezetett (az összes csak felfelé összeadva 1500 méter Siroktól Kékesig), sosem ment a csúcsok oldalában. Ez viszonylag elviselhető volt korábbi túráimon kiszsákkal, de nagyhátizsákkal (nálam akkor nagy, ha sátor, hálózsák benne van) nem pont ugyanaz a bringa.

Mindez többé-kevésbé elfogadható, de az Oroszlánvár keleti oldalának horribilis, indokolatlan dőlésszöge már kicsit túlzás, nagyzsákkal együtt pedig kifejezetten pusztulatosan fárasztó. Ezzel együtt ez is megvolt, a gondot inkább a gyülekező felhők okozták, ami aztán jókora záporba torkollott. A szárogatás miatti kényszerpihenő (kajálással kiegészítve) plusz a kényelmes kezdeti tempó meghozták az eredményt, elcsúsztam az idővel jól.

Ezután már sokat nem tudtam gyorsulni, ami egy ideig nem tűnt problémának, viszont egy csomó szint még hátravolt, és jöttek a komolyabb felhők. Szinte megúszni látszottam a dolgot, mert 1.2 km-re a csúcsától a Kékes még így nézett ki:

tájkép vihar előtt, Kékes, 2010.

Mintegy negyed órával később viszont leszakadt az ég, óriási szél, indokolatlan mennyiségű eső, villámok és dörgés mindenfele. Ennek következtében én be is kapcsoltam a boldogság fokozatot. Belül működött is, kívül viszont ismét rá kellett jönnöm, hogy a 'bőrig ázni' kifejezés mennyire pontos és képszerű. Hát most sikerült nekem is, de szerencsémre az egyik panzióban befogadtak a csatolt vízmennyiségemmel együtt is, így itt ragadtam Kékesen (pecsét is a panzióból van). Lépésszámlálóm 12062-t mutat, de kétlem, hogy van köze a valósághoz.

A kilátóba az időjárás, majd a záróra miatt nem jutottam fel, de a 1.5M lépésben kevesellt turistákat kiszolgáló egységek nem sokat szaporodtak (ha a panziókat nem számítom), de ez nem hiszem, hogy nagy baj. Az egyik étterem fentről így nézett ki 31 éve:

Kékestetőn étterem az északi sípályánál a kilátóból, 1979.

Most viszont ilyen lentről:

Kékestetőn étterem az északi sípályánál a földről, 2010.

Összességében tehát, ha csak 20 perccel előbb érek fel, akkor megúszom a vihart, ami Eger mellett tornádóba torkollt, és mehet tovább a túra, de nem. Így a tartalék ruhámban fogom folytatni, ha holnap reggelig nem esik. A terv az, hogy az épp Galyatetőn kiránduló Öcsém felveszi a vizes cuccost (merthogy reggelig meg nem szárad, az tuti) és a sátor-hálózsákot (örök hála érte), én meg a könnyített zsákkal letolom a maradék 28-at, és meglesz Mátraverebély holnap napközben, Hát lássuk, maradjanak velünk, ha meg az összes eddigi vakert nem értették, akkor stay tuned!

Misi

Facebook Tumblr Tweet Pinterest Tetszik

0

Címkék: eso sirok kekes

Szólj hozzá!

15.
augusztus

Hasznos holmik a H.A.C.K. csapat listáján

Másfél | 1 komment

A szünet idejére testben és lélekben felkészítő segítség a H.A.C.K. csapattól.

Alapfelszerelés

Bár már volt egy post a felszerelésről, most egy írás erejéig visszatérnénk rá. A legalapvetőbb felszerelés három tárgyból áll: kés, kulacs, tűzszerszám – minden más luxus. A tűzszerszám jó, ha vízálló, a legalkalmasabb a military shopokban kapható magnézium rudacska, ez mindig működik. Ha nem ázik el, akkor egy öngyújtó vagy egy doboz gyufa is megfelelő, de ez már luxus megint. :)

Mivel kéktúrázni megyünk, feltétlenül vigyünk magunkkal bélyegzőpárnát. A filctoll jó ötlet, viszont a régi típusú pecsétekkel nem működik, és tapasztalaink alapján újabbaknál sem tökéletes megoldás.

Luxus kiegészítők

Ha nem vagyunk kiképzett túlélők, idegenlégiósok vagy hasonló keménylegények, akkor elnézhető további felszerelés cipelése. Ne feledjük: ha több napra megyünk túrázni, akkor az összes felszerelésünket naphosszat magunkkal kell cipelni, emiatt fontos a súlyoptimalizáció.

A tájékozódás érdekében mindenképpen vigyünk magunkkal egy dnetet vagy egy vele ekvivalens zséedik szintű tájfutó navigátort, rosszabb esetben térképet vagy GPS-t.

Ha a szabadban fogunk éjszakázni, ritkán lesz lehetőségünk zuhanyozni, a tusfürdő helyett jobb, ha van nálunk egy kis darab szállodai szappan. Egyesek emiatt a váltóruházatot is feleslegesnek tartják. Hasznos lehet azonban a kéztörlő, frissítőkendő.

Egyéb praktikus tárgyak

A kényelmet szolgálhatja, ha beszerzünk egy modern vizestömlőt, aminek olyan csőkivezetése van a hátizsákból, amely lehetővé teszi akár a menetközbeni ivást.

A kalap/sapka létfontosságú, megóv a naptól, könnyebb esőtől, bevizezve hűt. Ne hagyjuk otthon. Ha vízpart közelébe megyünk, akkor jól jöhet a szúnyogriasztó.

Fémbögre, ha inni kell, ha kajálni, ha főzni, mindig jó szolgálatot tesz.

Vigyünk egy zacskót, amibe gyűjtjük a saját és az úton mások által ottfelejtett szemetet.

Éjszakai menedék

Az éjszakázáshoz általában biztosít a természet valamilyen puha és szigetelő növényzetet, derékaljat. Ám ha egy kis mesterséges kényelemre vágyunk, érdemes rövidített derékaljat vinni: a felsőtestet védi, a lábaknak nincs rá szükségük, mi meg spórolunk némi súlyfelesleget. Ilyenkor nyáron, ha nincs éppen tartósan esős idő, nyugodtan lehet a szabad ég alatt aludni, nem kell sátor, sőt még a csillagokat és Perszeidákat is figyelhetjük elalvás előtt a hálózsákból. Ilyenkor azonban ne feledjünk valamilyen szúnyogriasztóról gondoskodni.

Eső ellen igen hatékony védelmet nyújt az ún. bivak, amely egy vízhatlan boritás a hálózsák fölé. Ezzel a sátor súlyát tudjuk megspórolni. Használni azonban csak eső esetén érdemes, mivel még a gore texes változatok is hajlamosak benntartani az egész éjszaka kipárolgásait. Így előfordulhat, hogy bár nem esett, a bivakon belül mégis átnyirkosodunk. Eső esetén az ember gyorsan magára húzza a bivakot, letakarja a hátizsákját és alszik tovább. Eső után, ha van rá lehetőség, érdemes szellőztetni a bivakot.

Egy másik hatékony alternatíva tartós eső esetén, ha viszünk magunkkal egy a német hadseregtól származó ponchot (bw-poncho). Pár ezer forintért bármelyik military shopban kapható. Rossz idő esetén használhatjuk esőköpenyként, amely még a hátizsákot is megvédi. Esténként időjárástól függően alátétként vagy ponyvaként szolgálhat. Utóbbi esetben érdemes legalább 10 m erős zsinórt és pár cöveket vinni, ezekből majdnem bárhol eszkábálható éjszakára menedék. A sátrat pedig megint megspóroljuk.

A tábor

Ha vadkempingezni megyünk, fontos arra figyelni, hogy ne károsítsuk semmilyen módon a természetet! Mivel a vadkemping nem mindenhol fogadtatik kitörő lelkesedéssel, érdemes elkerülni a feltűnősködést. Ha lehet, próbáljunk meg legalább pár száz méterre az úttól keresni egy kisebb sík és tiszta helyet, amely észak felől szélvédett, de az sem baj, ha körbe védettek vagyunk. A másik, amire illik figyelni, hogy ne valami gödör, völgy alján keressünk helyet, hiszen a víz mindig oda folyik, kínos ezt egy éjszakai esőben konstatálni.

Ha enyhén lejtős terepen kell megszállnunk akkor a hálózsák hajlamos a gravitációnak engedve csúszni. Ezt elkerülhetjuk, ha a lejtőre merőlegesen fekszünk, és vagy aljnövényzettel kiegyenlítjük a magasságkülönbséget, vagy a hátizsákkal megtámasztjuk magunkat alulról.

A tábori tűz

A tűz alapvetően ellentétben áll a figyelem elkerülésével. Ha meg tudjuk oldani, hogy a tűz direkt fényét le lehet árnyékolni és a füstképzés is minimalizálható, akkor hasznos tud lenni. Főzéshez például használhatunk felül kivágott sörösdobozokat. De tűz jól jöhet a ruhák szárításánál is, amely egy izzasztó nyári vágta vagy eső után szükséges lehet.

Ha van értelme tüzet rakni, akkor – ha lehet – készítsünk neki kövekből alapot és tábortüzhelyet, hogy a növényzet ne károsodjon. Gyújtósnak – ha van – lehet WC papirt használni, nem kell belőle sok. A gyújtós fölé száraz ágacskák kerüljenek, a nyírfa vagy fenyőfa gyorsabban gyullad meg a benne található olajok és/vagy gyanta miatt. Eső után a földön fekvő fák teleszívják magukat vízzel, emiatt inkább keressünk elhalt (de még álló) fákat, ezekről szedjük le a szükséges fűtőanyagot.

Konklúzió

Ha kimegyünk túrázni több napra, próbáljunk meg minél közelebb kerülni a természethez, ne vigyünk feleslegesen semmit. A természet úgyis biztosít elegendő lehetőséget, dolgozzunk együtt vele, tiszteljük, és akkor a civilizáció mesterséges kényelme sem fog hiányozni.

stef