A reggeli ködös-párás idő ellenére gyorsan összeszedtem magam, mert a tegnapi sötétségben már nem volt kedvem megnézni a szajki tavakat, ahol a 31 évvel ezelőtt itt járt csapat, egy kis ünnepséget is rendezett, halat sütött! Hogy miért is? Mert itt valahol, volt az, hogy elérték az indulástól számított 1000. km-üket! A 11 tóból álló tórendszer középső tavait strandolásra és horgászásra is használják. Engem ezzel a képpel fogadott:
Utam a tavaktól elkanyarodva egy erdei bevágáson vezetett tovább, ahol tájékozódni nem nagyon kellett ezért az erdőt bámultam, bambultam.
Ezen tevékenységemet a telefonom csörgése szakította meg. Egy kellemes női hang közölte velem, hogy ő az xy kájeftét képviseli és közvéleményt kutat a MÁV Start zrt. megbízásából, az utasok elégedettségét vizsgálandó. Szemem felcsillant, és már tudtam is a választ! Na csak olvasd el az Ildi írását és megtudod, hogy mi a helyzet! De örömöm nem tartott sokáig, mert gyorsan közölt egy pár lehetőséget, és a hozzájuk kapcsolódó nyomógombok számát. Mivel az ilyen típusú válaszolgatáshoz nem éreztem kedvet bontottam a vonalat, így sajnos ezzel én is hozzájárultam ahhoz, hogy továbbra is ilyen állapotok uralkodjanak hazánkban a vasúti személyszállítás területén. Bocs kedves utazótársak!
Hosszúperesztegbe a térképem szerinti Alsófalu részen lépek be, ami nekem azért furcsa egy kicsit, mert ez egy kid domb tetején van, míg a Felsőfalu lényegesen lentebb helyezkedik el. A templomot elérve pecsételés, és irány Káld. Na nem mintha Hosszúpereszteg olyan nagy betondzsungel lenne, de már talán megszokásból itt is sikerül egy kicsit félremennem. De a riasztó idejében jelez! Térképbámulás, helyszín azonosítás és máris a jó úton vagyok. Káldot már nagyon várom, onnan már majdnem egy térképlapra ráfér az aznapi utam végcélja, Gérce. Utam jórészt szántók között és mezőkön vezet, úgyhogy csak a szerencsében bízom, mert jelzés nem nagyon akad. Káldra betérve utam a kocsmába vezet, mivel ott található a pecsét. Hátizsákom még nem éri a padlót, a kéktúra pecsét már ki van készítve a pultra. Iszogatás közben egy helyi bácsival beszélgetek, mi is a helyzet most, mi is volt akkor a filmben.
A falut elhagyva mikor újra ez erdőbe érek, az út szélén egy kissé megviselt táblán az Erdő fohásza áll. Aki nem ismerné, imígyen szól, kér:
Vándor, ki elhaladsz mellettem ne emelj rám kezet!
Én vagyok tűzhelyed melege hideg téli éjszakákon, én vagyok tornácod barátságos fedele, melynek árnyékába menekülsz a tűző Nap elől és gyümölcsöm oltja szomjadat.
Én vagyok a gerenda, mely a házadat tartja, én vagyok asztalod lapja, én vagyok az ágy amelyben fekszel, a deszka amelyből csónakodat építed.
Én vagyok házad ajtaja, bölcsőd fája, koporsód fedele.
Vándor, ki el mégy mellettem hallgasd meg kérésem: NE BÁNTS!
Utam erdőirtások és hatalmas bükkfák mellett vezet a térképemen is jelzett kidőlt fáig. Fényképezgetem a hatalmas tölgyet, és mikor indulnák, akkor veszem észre, hogy mások is járják az erdőt.
Egy fiatal pár közelít. Kiderül, hogy ők is a kéket nyomják, kisebb szakaszokban. Gércéről jöttek és Káldig mennek ma. A páros hölgy tagja, kicsit meglepődve kérdi, hogy így egyedül megyek? Mondom neki hogy nem, elkísér az a pár száz légy, amik őt is bosszantják, utalok ezzel a nála lévő leveles faágra, amivel sűrűn csapkod a feje körül. Megkérem őket, hogy fényképezzenek le az öreg tölggyel. Na nem azért mert jól nézek ki, csak a méretarány kedvéért!
Nemsokára elérem a Hidegkúti vadászházat, pecsételés, de örömöm nem tart sokáig, mert utam újra aszfaltosra vált. Viszont az erdő gyönyörű. Nemsokára két általam gombázónak tűnő korombeli fiú jön velem szemben. Kiderül, hogy ők összekötik a kellemest a hasznossal, gombáznak és kék túráznak is egyben. Elköszönvén, jó sörözést kívánnak Gércén! Ahhoz, hogy ez is eljöjjön még van egy pár lépés, előbb meglátogatom a Banya fát, ami szintén 1995-ben dőlt ki és egy 300 éves kocsánytalan tölgy volt. Hogy miről kapta nevét, számomra nem derül ki, de azt megtudom, hogy ez a hatalmas tölgy egyike volt azoknak, a hajdani legelőerdőkből visszamaradt tanúfáknak, amelyek a pásztoroknak és a nyájnak adtak egykoron árnyékot délidőben a dombtetőn.
Gécébe érve, a Kismackó sörözőbe tartok, és betartom ám a fontossági sorrendet is: előbb egy üveg sört kérek, majd a kék túra bélyegzőt. A tulajdonos nagyon megértő, és még próbapapírt is ad, hogy minden rendben legyen a bélyegzéssel. A szállásom is itt van, és külön jó, hogy a kék túrázók kedvezményt kapnak az árból! A holnapi napon gondolkodván készülök a lefekvésre, és azon nyavajgok, hogy ha eddig ilyen szép volt az idő, - valódi vénasszonyok nyara - az jóslások ellenére, a holnapi napot már igazán kibírhatná!
Attila
