Másfélmillió lépés nyomában

Reggel bedobálom a cuccaim a zsákba, átböngészem a térképet, és megnézem a beosztást. Egyedül vagyok a kempingben, valamiért a női zuhanyzót kapom meg, ami a rózsaszín elemekkel elég vicces. Megkérdezem, a férfifürdőben szürke van.


Elindulok a faluba, és nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy teszveszvárosban vagyok. Minden rendezett és idilli, kis patakocska mellett kecskék legelnek, a híd frissen festve, a kerítés mellett ülő bácsi visszainteget.


A helyiek kedvesen megmutatják merre van a kocsma és a bolt és bevásárolok. Letepedek a bejárat előtti lépcsőre, és nekiállok reggelizni. A hely központi fekvése miatt kihallgathatom a helyiek beszélgetését, akik az ezévi özönvízről és a mindig rosszkor eső esőről beszélgetnek. A bolt mellett egy western kocsma rontja a tájképet, volt egy időszak a McDonald's és gyros korszak után, amikor ez a divat söpört végig az országon.


A maradék zsemlékből szendvicseket gyártok és elsétálok a kocsmába kávézni. A kocsmáros sráccal szóba elegyedve kiderül, hogy tökéletesen elégedett a falu vezetésével, és hogy nem véletlen tűnt nekem olyan rendezettnek minden. Húsz-harminc percen keresztül lelkesen meséli a polgármester eddigi négy évének a fejlesztéseit, és közben nem ismétli magát. Templom felújítás, református imaház festés, utak aszfaltozása, cigánytelep rendberakás, keresztek helyrerakása, utak kátyúzása (30 cm mélységig), helyi dalárdák, testvértelepülés program mellett még egy rakás fejlesztés, és a Városlőd rally amit mindenképp látnom kellett volna (140-el zúztak a kocsma melletti kanyarban).


Az előadás közben néha felszólítja valamelyik öregurat, hogy helyeseljenek, akik ezt őszintén meg is teszik. Pista, a polgármester mindenhol ott van, a közmunkásokat irányítja, a horgászegylet elnöke, a sulit is felújította, a fűtést gázról fára cseréltette, a hátsó udvarban pedig zöldségeket termeszt a gyerekeknek. Kezdetben kételkedek, de közben rájövünk, hogy én is Pistát láttam kb. három helyen megállni a nagy ezüst mercivel ma reggel. Használja a vállalkozói kapcsolatait, nyernek EU pályázatokat, de amikor kellett, akkor megmondta egy-egy családnak, hogy ki melyik stációért felel a kálvárián, amit erre lelkesen rendbe is raktak. Négy éve kb.  700-100-10 szavazatot kapott a három jelölt, kíváncsi vagyok most mi lesz a helyzet.


A faluból kifelé baktatva megnézem a kitelepített németek emlékművét (ez is új, mellesleg Pista is sváb). A táblán rengeteg helyi adat, higgadt kommentár, Márai idézet - tegnap a zsidók ma a németek, holnap a polgárság utána majd a laposfülűek - és a pontos dátum, amikor 452 személlyel elindult a vonat Pirnába (1948 jan 15, 16:15). A kéktúra pecsétet az emlegetett vasútállomáson kapom meg, ahol nem sok változott. Az aluljáróban a népművészeti graffitik között a szokásos zsidócsillag, és a szokás szerint rossz irányban felrajzolt horogkereszt. Egy jó kitelepítésre talán még mindig lenne igény.


A faluból kiérve elhúzok a Sobri Jóska kalandpark mellett, és belebotlok egy elsőre sima vadásztársaságnak tűnő csoportba. Odamegyek fényképezni, amikor ezzel az eseménnyel kell szembesülnöm (körben még állnak egy csomóan, ők is zöldben):


Liberális elveket vallok, de ez azért sok. A szexuális abberrációk lexikonának a kiegészítő kötetére is szükség lenne, ha fel akarnánk sorolni mindent, amit ezek itt elkövetnek (homo, nekrofil, szado-mazo, gruppen, fetisizmus, állatokkal, csonkolás, voyeurizmus és szerintem enni is fognak az áldozatból). A tíz tagú csapat láthatóan fel van spannolva, tömegpszichózis alatt állhatnak, és keményen dolgozik bennük valamilyen anyag (szerintem ittak a tetem véréből, miután felmutatták a még dobogó szívet). Mivel fegyver is van náluk arra koncentrálok, hogy olyan arcot vágjak, mintha teljesen normális lenne amit csinálnak, és közben óvatosan udvariasan mosolyogva hátrálok. A kanyar után futásnak eredek, néha hátrafelé a lábnyomok miatt, patakokon gázolok át hogy elveszítsék a nyomom, mert tudom, hogy kutyáik is vannak.


Tempósan folytatom az utat, amit néha létrákkal tesznek változatossá a kedves építők. Egy erősebb kaptató után megérkezem Úrkútra, ahol a stáb annó karsztokkal ismerkedett a bányában. Én a Kéktúra vendéglővel ismerkedek, menzás rizibizi, rántotthús, sör, kávé és pecsételés összesen 625-ért, jutányos. Innen irány az 599 méteres Kab hegy, útközben találkozás a négy nap alatti második túrista párral, velem szemben mennek, addig akarnak jutni, ahol én kezdtem. A hegy tetején 110 méteres antenna torony amiben egy helyi elmondása szerint lift is van. A hídépítő által készített torony hiába volt kikötve, annyira csavarodott a szélben, hogy köré kellett építeni ezt a térhálós vázat.


Mint minden csúcstámadás után, most is leülök, hogy megajándékozzam magam egy korty vízzel, és gyönyörködjek a tájban és a térképben. Az elsővel minden renden, ha minden igaz, akkor a Badacsonyt látom a távolban.


A térkép annál kevésbé van rendben. Az is furcsa, hogy a kék nyílegyenesen halad sok kilométeren keresztül, az viszont kifejezetten frusztráló, hogy ráírják, hogy csak nappal járható.


Miért nincsenek térképen lábjegyzetek? Miért kell nekem négy körül, előttem még tíz kilométerrel, lassan sötétedő időben azon gondolkozni, miért nem járható később ez a szakasz? Összekapom magam, hogy gyorsabban túllegyek rajta. Egy óra múlva megállok enni egy kicsit, és közben szarvasbőgést hallgatok. Átrohan előttem pár őz, és akkor leesik, hogy a tök egyenes, széles szakaszon biztos jól lehet vadászni, és ezért nem kellene útban lennem. Az eső elered, majd rendesen beindul. Ez még nem lenne gond, de a második eltévedésnél fura érzésem van. Mintha visszafelé mennék, a rohadék telefon meg kezd lemerülni, pedig reménytelenül rá vagyok utalva a GPS trackre. Amikor visszaérek egy tisztásra, ahol már tuti jártam, kezd Blarewitch projekt szerű lenni a helyzet. Az eső rendesen esik, a cipőm teljesen átázott, a GPS merül, a kék jeleket nem mindig látom, és vadászidény van. Meredten nézem a GPS-t, Nagyvázsonyt pont az ellenkező irányba mutatja, mint ahogy én gondoltam, de inkább Pápics Péternek hiszek mint magamnak (ő töltötte fel az útvonalat az ezerszer áldott kektura.eu-ra :)


Belövöm az irányt, telefont elteszem, mert alig van az akksiban, és igyekszem. A távoli puska (?) dörrenések hatására kapok egy kis pánikrohamot, és gyorsan végiggondolom milyen állatra hasonlíthatok. Gyorsan kizárom a fácánt, a zebrát, az őzet amikor eszembe jut, hogy a család néha disznónak hívott. Igaz, akkor a felsőtestem nem látták, mert félig bemásztam a hűtőbe, ahol valamilyen ételmaradékot próbáltam megszerezni, de mi van ha nem vicceltek? Gyorsan készítek magamról egy fényképet, hogy ellenőrizzem a dolgot.


Határeset. Az esőkabát színe és a borostám rontja az esélyeim, az egyetlen pozitívum a zsákot takaró esővédő sárga színe. Ahogy visszagondolok az emelkedett hangulatú német vadászokra akikkel találkoztam, és belegondolok mennyibe kerül nekik egy hosszúhétvége a Bakonyban (tuti megvan 700-800 euro), nem nyugszom meg. Ha eléggé be vannak állva azt gondolhatják, hogy a nemes vad belegabalyodott valamilyen nejlonba, és meg kell szabadítani a szenvedéseitől. Átfut előttem egy muflon csapat, később egy hatalmas szarvas, szóval esélytelen nem gondolni a vadászokra. A sebességem megválasztásával is gondjaim vannak. Ha lassú vagyok soha nem érek ki innen, ha gyors, akkor csörtető vaddisznóra emlékeztető zajokat keltek. Lábujjhegyen csörtetek ki az erdőből kb. negyven perc alatt és megkönnyebbülve látom Nagyvázsonyt a távolban.


Persze a stábnak anno több esze volt, még világosban beértek. Elhúzok a szennyvíztelep mellett, be a faluba a tapolcai úton, és megcsodálom az eladó vízimalmot. Kinizsi várának az alakja rátelepedik mindenre, megállok alatta, nézek mint a moziban. Szép, elfogadnám.


Felhívom a Kinizsi turistaszálló számát, ázok még egy kicsit az esőben mire odaérnek, beengednek, beszélgetünk, és kiderül itt nem olyan dinamikus a fejlődés mint Városlődön. Elkezdem a villanyradiátorral szárítani reménytelenül vízes felszerelést. Mégis bakancsban kellett volna jönni.

Tamás