Nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy átvezessem a túrát és a blogot a Vértes erdeiből a Móri-árkon keresztül a Bakony vadregényes tájaira ezen a pénteki napon. Aggódva figyeltem a héten az időjárásjelentést, és sajnos sikerült is kifognom egy olyan napot, amikor kisebb-nagyobb intenzitással végig hullott az égi áldás. Ez semmi esetre sem szegte lelkesedésem, így fél tízkor Gánton felvettem a Gábor által jelképesen elejtett stafétát, és nekiindultam a Kék újabb szakaszának. A faluból elindulva az út tölgyeseken keresztül vezetett az Antal-árok felé. Az induláskor még csak szemerkélő eső itt már szakadni kezdett, így szaporáztam lépteimet a térképen jelzett Géza-pihenő felé, remélve, hogy ott átöltözés céljából némi fedélre lelhetek, ugyanis az induláskor felvett széldzseki már igencsak kevésnek bizonyult. Utamat egy pótkocsival ellátott traktor zavarta meg, amely nemes egyszerűséggel az országos kék jelzésen rövidítette le útját Gánt felé.
Traktor az Antal-árokban
Végül egy vadászház tornácára sikerült az eső elől behúzódnom, ahol a teljes védőfelszerelést (kamásli, térdig érő esőkabát) magamra öltöttem, majd dacolva az elemekkel és a fokozatosan sártengerré váló úttal továbbhaladtam Csókakő irányába. A Pátrácost elhagyva a kék jelzés egy jó darabon párhuzamosan halad egy erdészeti aszfaltúttal. Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, hogy az aszfaltot választom, noha bakancsban nem ez a legkényelmesebb útfajta, de eközben már bokáig ért a sár a turistaúton, és a látótávolság is 100 m környékére csökkent az erdőt megülő sejtelmes köd miatt. Néha már úgy éreztem magam mint Sir Robin a Gyalog Galoppban, amikor átvágott a sötét ewingi erdőn.
Ködös erdőJó egyórás aszfaltozás után visszatértem a jelzett útra, amely az amúgy festői szépségű, tekintélyt parancsoló sziklákkal tarkított Várvölgyben inkább már patakmederre emlékeztetett.
A VárvölgyA Csókakői vár egy meredek lépcsősoron közelíthető meg (enélkül esélyem sem lett volna feljutni). A várban jelenleg is folynak a felújítási munkálatok, ez jól látható, ha összehasonlítjuk a mai és a 31 évvel ezelőtti állapotokat.
A Csókakői vár 1979-ben...
...és maA vár tövében lovagi tornák megrendezésére kiválóan alkalmas rendezett terület és egy szép Trianon-emlékmű található. A faluba leérve búcsút intettem a Vértesnek. A túra legfelejthetőbb része a Csókakő és Bodajk közötti út, a Móri-árkot átszelő szakasz ugyanis forgalmas országutak (köztük a 81-es főút) mentén vezet. Bodajkon egy Unicum győzött meg a túra folytatásáról, bár csábítóan hívogattak az Alba Volán Zrt. Fehérvárra tartó járatai. Döntésemet a szűnni nem akaró eső ellenére sem bántam meg, ugyanis a Gaja-szurdok páratlan szépsége mindenért kárpótolt. Ehhez még fel kellett kapaszkodnom Bodajk tányéros felvonóval (ez 1979-ben is már valószínűleg megvolt...) ellátott sípályáján, majd a túloldalon leereszkedni a vadregényes völgybe.
Kicsit lepusztult, de a miénkA most igencsak bővizű Gaja 2-3 km-en keresztül sebesen kanyarog a V alakú szurdokvölgyben, itt-ott kis szigeteket képezve.
Gaja-patakAz idei árvizek pusztításai sajnos itt is tetten érhetők gyökerestől kifordult fák, leszakadt partoldalak formájában. Utamat hirtelen a patak mellett váratlanul feltűnő mufloncsalád keresztezte, akik legnagyobb meglepetésemre hagyták lefotózni magukat, és csak ezután illantak el a magaslat irányába.
MuflonA sorozat főcímében is szereplő kidőlt, jelenleg természetes hidat képezó Ádám-Éva fa mellett elhaladva, majd a szurdokból kiérve egy szép halastó és pihenőhely fogadott.
Ádám-Éva faTúrám utolsó szakasza a (számomra) meglepően nagy felületű Csurgói-víztároló mellett vezetett egészen a mai nap végállomását jelentő Becsali kocsmáig. Itt jó 30 km megtétele után megadtam a szükséges koordinátákat a következő csapatnak, ezúton is szép bakonyi élményeket és feltétlenül jobb időt kívánva nekik.
Komjáthy István
