Felsővadász után Irotát céloztuk meg, amely valódi kis mézeskalács-faluként bukkant elő a völgyben. Meseszerűen rendezett patakjával, ápolt kertjeivel reggelünk üde színfoltját képezte.

A patak partján megpihentünk, próbáltuk felfrissíteni lábainkat, azonban a lábszárunkon fel-felszaladó búvárpókok kissé lerövidítették ezt  a kellemes pihenőt, ugyanis esetleges marásuk komoly veszélyeket rejthet magában. 

 

Első komolyabb pihenőnket Rakacaszenden iktattuk be, ahol nagy nehézségek árán jutottunk be az italboltba, mivel épp a nagytakarítás közepén jártak, mikor odaértünk. Úgy túnik, semmi és senki nem tud ellenálni két elcsigázott kéktúrásnak, így megnyílt a rács, bejutottunk, pihentünk, és engedélyt kaptunk a kompjúter töltésére is, sőt, szerencsénkre a bélyegzést is el tudtuk végezni itt. 

 

Eközben megismerhettük a helyi szindikátust, mely már-már minderbinderi bonyolultsággal bocsátotta áruba az aznapi gombamennyiséget (elmondásuk szerint 8 mázsát). Láttunk mindent, a császárgombák közé berejtett tömegnövelő galambgombákat is. A cenzúrán mégsem tudták átverekedni magukat a hivatlan gombafajták, és úgy tűnt, nem először fordult ez elő, de a gombabiztos hihetetlen önuralommal dobálta ki az oda nem illő egyedeket, sőt még egy-egy tréfára is futotta a türelméből/humorából. A számítógép töltése miatt be kellett vetnünk egynémely "kényszersöröket", de a minket feltöltő pihenés csak ezt követően várt ránk.  A következő faluban, a mintegy 4 kilométerre található Tornabarakonyban álltunk meg első étkezésünk és a várt pihenés okán.

Több mint egy órát töltöttünk itt el, majd elnehezedett lábainkkal kezdtünk kaptatni a Mile-hegy csúcsának tövéig. 

 

A hegy nagy részét magunk mögött tudva Bódvarákón keresztül vitt utunk egészen Bódvaszilasig, ahol alkalmas sátorhely híján a 100 éves Vendégház kertjének alkalmi lakóivá váltunk. A vendégház tájházként is üzemel, és mindenkinek csak ajánlani tudjuk, nem csupán a hiteles múltidézés, hanem a Koleszár család vendégszeretete miatt is.