Újabb verőfényes, meleg, nyár végi napra ébredtünk a Köves-bércen. Újult erővel indultunk útnak. A Kelet-Cserhát gerincét követve bejártuk az 500-méter feletti csúcsaokat: Macska-hegy (572m), Purga-hegy (575m) és végül a Tepke (567m). Itt lehetőségünk volt körbetekinteni a Cserhát vonulataira, hála a Pásztói turistáknak, akik a kilátót megépítették 1964-ben, és a Magyar Államnak, amely 2004-ben felújította. Így ma – ellentétben azzal, amit a Kéktúra-atlasz ír – teljes biztonsággal látogatható a kilátó.
A kilátó 1979-ben és 2010-ben.
Nagymező-puszta, Bableves csárda
A majd’ 600 méteres gerincről gyorsan leszaladunk a nyugatra fekvő völgybe, ahol hatalmas, már learatott búzaföldhöz vezetett a kék jelzés. A tarló túl csábító volt ahhoz, hogy ne vágjunk át rajta, ici-picit lerövidítve az eredetileg kijelölt szakaszt.
Át a mezőn.
A Kéktúra- pecsét a főút mellett fekvő, áraiban már igencsak Hollókőt idéző Bableves csárdában található. Többek között ezért sem próbáltuk ki az étlap kínálta számtalan bableves-féleség valamelyikét, cserébe kevés fogyasztással is szívélyes, udvarias kiszolgálást, és sok információt kaptunk.
Bableves csárda, szíves fogadtatás.
Hollókő
Késő délután érkeztünk meg Hollókőre, ebbe a Világörökség részét képező, és ezért a „nembakancsos turisták” által sűrűn látogatott kis településbe. Hollókő Magyarország egyetlen olyan faluja, amely szerepel az UNESCO világörökség listáján, és így világszerte ismert. A Világörökség Bizottság 1987-ben a magyarországi várományos helyszínek közül Budapest mellett elsőként a Nógrád megyei palóc falut, Hollókőt vette fel a Világörökség listájára. A legfontosabb feltételnek, azaz az egyedi és egyetemes jelentőségnek Hollókő azzal tesz eleget, hogy a 17–18. században kialakított falu a tradicionális építészet és a 20. századot megelőző falusi élet olyan, páratlan példája, amelyet sikerült eredeti állapotában megőrizni. Hollókő napjainkra sem vált szabadtéri múzeummá: mindmáig élő, lakott település. Hagyományőrző lakói a legtöbb épületet most is rendeltetésszerűen használják. Az 1979-ben forgatott filmben külön hangsúlyt kapott a helyi turistaszálló, amelynek nyomát sem találtuk, és a régi palóc házak modern hasznosítása. Erre viszont már láttunk bőven példát.
Példa a palóc házak modern hasznosítására.
A filmből a palóc házak szerkezetéről , díszítéséről is sokat megtudhatunk : „A palócházra jellemző kétosztatú vagy háromosztatú elrendezés, ami azt jelenti, hogy két, illetve három helyiségből áll maga az épület. Minden esetben „hambitusal”, ún. ereszaljával épültek, korábbi időkben még oszlopos tornác-kialakítás nélkül, későbbiekben kapott a tornác oszlopos alátámasztást. Jellemzője még a palóc háztípusnak az utcai homlokzaton található csonka kontyolás, a kontyolás fölött díszesen faragott fa oromzat. Ugyancsak nagyon szépen, érdekesen és díszesen faragottak a különböző ereszdeszkák és oromzati lezárások.”
A fő utcát ma már föld helyett kő borítja.
A filmben megszólaltatott Kelemen Ferenc faragó mesterrel személyesen nem volt szerencsénk találkozni, de a házát a Petőfi Sándor utcában megtaláltuk.
Annak is utánanéztünk, hogy „ művelik-e még a falubeliek a szőlőt a domboldalakon?”
Találkoztunk egy idős nénivel, aki az eredeti Kéktúra-filmben is szerepelt, és érdeklődünk tőle, hogyan, miként ment akkoriban a szőlő-művelés. Érdekes történetet mesélt.
Szabó kocsma, Hollókő
Hollókőn a pecsétért Szabó úr kocsmájába kell betérni. A sör olcsó és jó, ráadásul még ropi is kapható, ellenben a kiszolgálás hagy némi kívánnivalót maga után. Vagy mert keveset fogyasztottunk, vagy mert pofátlanul visszaéltünk az áramszolgáltatással, mindenesetre jóval a zárás előtt távozásra szólítottak föl. Szerencsére addigra végeztünk az aznapi beszámolónk megírásával.
Blogolunk a Szabó-kocsmában.
A helyi cica is velünk blogolt.
Esti szállásunkat Barni nézte ki, a faluval szemben lévő domboldalon, a mező közepén, egy magányosan álló gyümölcsfa tövében. Bár meredek volt a kaptató, míg felértünk a domboldal tetejére, mindenképp megérte ott aludnunk, hiszen csodálatos látvány tárult elénk: fekhelyünkkel szemben a felkelő hold-sütötte falu, jobbra tőle a kivilágított vár. Rendkívül kényelmes fekhelyre leltünk a mezőn, ahol sátor nélkül is – hiszen esőnek, felhőnek nyoma sem volt – remekül aludtunk.
Erre a látványra ébredtünk.
Hollókői szálláshelyünk.
