Egy hónapos kihagyás után újra rám került a sor, hogy átvegyem a stafétát, és belevessem magam a magyar dzsungelbe. A Népligeti buszpályaudvaron kezdtem az utazást, felszálltam a többi osztálykirándulásos gyerekkel a Várpalotára menő buszra. Várpalotán leszálltunk, ők rágyújtottak, én elmentem wc-re (pénzbedobós volt, beengedtem őket is, ez nagyon tetszett nekik), majd bevásároltam a civilizáció utolsó mentsvárában, a Penny marketben. A Tésre menő busz előtt összedobtam pár szendvicset, így leszállás után már semmivel nem kellett foglalkoznom.
A Tésig tartó utazás közben hallgattam a mellettem ülő srácok beszélgetését. Mint kiderült mindketten külföldre járnak dolgozni, mert egy hónap alatt ott 500 körül keresnek, itthon pedig 70 körül. Beülnek egy kocsiba öten, kimennek, ott közösen bérelnek házat, és a munkájukat is megszervezi egy vállalkozó. Furcsa, hogy a filmsorozat felvételének idején még az volt a gond, hogy a falvak elöregednek, mert a fiatalok bemennek a városba dolgozni. Most ezekből a városokból már nyugatra mennek dolgozni. Reméljük tanulnak kint valamit, mint régen az inasévek alatt, és azt is hazahozzák. Közben a buszvezetővel egy hölgy beszélgetett, ami megfelel a szlengblog "buszkurva" definíciójának :)
A buszról leszállva pár száz méter után kellett lekanyarodni az erdőbe. Hihetetlen gyors volt a változás, száz métert se mentem, egy gyönyörű bükkösben találtam magam, és fentről két őz nézett rám értetlenül. Két percig néztük egymást, aztán lassan elsétáltak. Úgy tűnik rengeteg idejük van (kereshetnének valamilyen rendes munkát maguknak).
Átváltottam túra üzemmódra, azaz a bankkártyát, pénzt, bérletet lecseréltem bicskára és fényképezőgépre. Sétáltam egyet a szép erdőben Jásdig, ahol a falu végén a Jásdi szentkút kápolna kapuján volt a kék jelzés. Nem tudtam eldönteni, hogy át kell-e mennem a kapun, vagy el mellette, de végül beléptem. Jelenésszerű élmény fogadott, mert azonnal kisütött a nap, és onnantól ez így is maradt a nap végéig. Nem tudom mi lett volna ha a vízből is iszom (volt sánta aki felépült), de ez így is szép élmény volt. A szent kút melletti telken van egyébként a vízmű telke, szóval itt a csapból is hmmmm, magas minőségű víz folyik.
Továbbmenve kénytelen voltam többször is a laposüveghez nyúlni, egyszerűen nem érek el mást menet közben, a víz a zsák hátsó felén van :) Nem tudom ettől, vagy attól, hogy ma egyedül gyalogoltam, de minden állatból legalább kettőt láttam ezek után. Filozófikus hangulatba is kerültem, mert rájöttem, hogy egyedül milyen nehéz kivenni a térképet a hátizsákból, mindig le kell venni hozzá. Ráébredtem, milyen fontos a barátság, mert ha nem lennék egyedül, akkor a másik ki tudná venni nekem. Utána viszont arra is rájöttem, hogy ezt egy térképtáskával átmenetileg pótolni tudnám. Ebből arra következtettem, hogy annak az áránál a barátság tuti többet ér. A térképtáska most 1500 ft, ha orosz katonai kivitelt választok.
A gondolatmenetet a következő eltévedésnél folytattam, mert ugye egy jó barát tud térképet olvasni, szóval ha pótolni akarom, akkor GPS-t is használnom kell. Ha egy olcsó androidos telefont használok (30.000 ft), akkor meg kell egy napenergiás töltő (25000 ft, mondjuk ilyen mindenképp kell, rég csorgatom rá a nyálam), mert az okostelefon mindig lemerül. A barátság ára így már meghaladta az 56.500 Forintot. A következő hasadéknál rájöttem, hogy egy jóbarát ki tudná hívni a mentőket, ha egy térerőtlen helyen töröm ki a lábam. Így teljes helyettesítéséhez mindenképpen be kell szereznem egy műholdas telefont. Ez most 2500 Ft naponta (!), így rá kellett jönnöm, hogy a barátság értéke felbecsülhetetlen. Ez lett volna a végkövetkeztetésem, de abba azért még belegondoltam, hogy ha én is teszek szívességeket a barátomnak, akkor tulajdonképpen ez szolgáltatások adómentes barterezése. Szóval a barátság jó, de a szürkegazdaság része. Jó ha az embernek van ideje végiggondolni a dolgokat, a mindennapi mókuskerék erre sajnos ritkán ad lehetőséget :)
Miközben ezen filozofáltam a táj sem tétlenkedett és szép őszi színekkel és szederrel festette alá a gondolataimat. A Gaja patakot követve eljutottam Bakonynánára, pecsételtem, söröztem, kávéztam és ebédeltem a kocsmában. A falu takaros, a helyiek kedvesek, de egy kicsit mindig zavarja a hangulatomat a helységnévtáblák melletti feliratok cseréje itthon. Régen ha új helyre érkezett az ember, akkor az első felirat amivel találkozott az Isten hozott, Herzlich Willkommen, Dobro dosli volt. Ezeket egy elég sajátságos magyaros vendégszeretet jegyében sikerült a legtöbb helyen Polgárőrséggel védett vagy Videorendszerrel megfigyelt terület táblákra cserélnünk. Érdemes lenne először kedvesnek lenni, és egy kicsit később fenyegetőzni.
A faluból kivezető aszfalt ösvényre váltott, majd elkezdett sokfelé ágazni. A kék felfestői nem mindig helyeznek el jeleket egy-egy kereszteződésnél, így gyakran kell az embernek próba utakat tenni az egyes ágakon.
Különösen trükkös volt az az elágazás ahol egy mezőnyi védett liliom kikerics (kösz buldus) vonta el a figyelmem, amíg az út titokban osztódni kezdett. Itt volt az ideje, hogy bevessem a titkos fegyvert, a kektura.eu-ra Péter által feltöltött trackeket. Ezeket google maps-ban is meg lehet jeleníteni (a google earth fileokra mutató linket be kell másolni a keresőbe), ezért indulás előtt elmentettem az ezekre mutató linkeket. Ezt telefonon megnyitva már láttam is merre ment Péter évekkel előttem.
Furcsa módon ő egyszer sem tévedt el a trackek alapján, vagy javította a kitéréseket. Ezek után sokszor vettem elő a telefont, és rengeteg időt spóroltam ezzel. Közben azon gondolkozam, miért nem akarok eltévedni, ha egyszer úgyis gyalogolni jöttem. Ennyi erővel megfogadhatnám a helyiek tanácsait, akik mindig tudnak egy rövidebb utat b-be a Kéktúránál.
Viszont ha már rövidít az ember, nem érdemes vacakolni, csak egyenesen menni. Meg is néztem, mennyivel lenne ez hatékonyabb, és a fenti térkép alapján 1100 km helyett csak 402-t kellene menni. Két és félszeres hatékonyságnövelés! Egy rendes helikopterrel ez pár óra alatt simán teljesíthető, és emlékeim szerint le is lehetne szállni a túra Keleti végpontjánál :) Miután ezt is sikeresen végiggondoltam, nem volt más hátra mint beballagni Zircre. Utána pedig rájönni, hogy a Máté által neten talált kemping nem Zircen van, hanem annak csatolt településén, ami levezetésnek még két kilóméter. Végül megvártak, tök egyedül vagyok egy egy hektáros kempingben, és a javaslatukra a konyhában töltöm az éjszakát, itt írom most a posztot a földön. Még viszonylag meleg víz, és rezsó és sör is van, teljes a luxus.
Tamás
