Már kora hajnalban ébresztett a Nap a Hollókő mellett fekvő domboldalon, így hát korán is indultunk az aznapi szakaszra. A bivakolás egyetlen hátránya a reggeli harmat. Mindenképp meg kellett várnunk, hogy a reggeli napfény megszárítsa a túrafelszerelésünket, utána kelhettünk csak útra.
A Hollókői várat alulról, dél felől kerültük meg, rövid emelkedő után, hosszú ereszkedőn vezetett végig utunk. Igazán kényelmes szakaszt tört ketté váratlanul egy, az úton keresztben kifeszített villanypásztor. A villanypásztor által körülhatárolt terület magánterület, ez eddig rendben is van, korábban is mellette haladtunk. De hogy keresztbe vágja a Kéktúrát?
Barni bátran küzd a villanypásztorral.
Miután a művelt területeket elhagytuk, újra hegyek felé, erdők felé vezetett az utunk. Vártuk már az aznapi első csúcsunkat : a Gyertyánost (310m). Meglehetős csalódást okozott mikor azt láttuk, hogy a Gyertyános ugyan csúcsnak csúcs, de gyertyánosnak, sőt, általában véve fának nem sok híre maradt.
A Gyertyános (310m), valaha biztos gyertyánnal teli, ma kopár hegy.
Itt tennénk említést két nehezítő tényezőről. Az ötnapi felszerelést, élelmet és ivóvizet szállító, közel 20 kg-os hátizsákok cipelése már önmagában is kihívást jelentett a többszáz méteres szintek megmászásakor, és ehhez még társult a sokszor combközépig érő sár, amit a traktornyomok vájta, széles földutakon tapasztaltunk. Alkalmanként olyannyira eldurvult a helyzet, hogy választhattunk: vagy alkalmi sziklamászóként, az oldalsó fákba-bokrokba kapaszkdva kúszunk, vagy elmerülünk nyakig a sárban, a kijelölt túristaúton.
Cserhátban a sherpák.
Nógrádsipek
Ilyen aranyos táblával köszönt Nógrádsipek.
Nógárdsipek nagyon szép, tiszta, takaros kis falu. Arról már biztos nem a helybeliek tehetnek, hogy a Kéktúra-pecsét őrzője, a Kemény Huszár fogadó már rég bezárt, se kiírás, se semmilyen információ a pecsét jelenlegi helyzetét illetően. Józan ésszel megáldva megkérdeztük, hol van nyitva lévő kocsma a faluban, és meg is kaptuk a választ: az egyetlen ivó a helységben a Kéktúra útvonalától úgy negyed órányi kitérőre, a falu határában található Korona presszó, az biztosan nyitva van. Fátadtan és tikkadtan nem egy öröm még ennyit gyalogolni, pedig megéri, de mennyire hogy! Magát a kocsmát zárva találtuk, viszon a Kéktúra pecsét elővigyázatosan - gondolva a zárvatartás közben betérő túrázókra - az ablakban volt kihelyezve, és amit még sosem tapasztaltunk: tintapárnát is mellékeltek!
A helyi vendégszeretetről is meg kell, hogy emlékezzünk. Talán azok a szavak, hogy kedves, barátságos, önzetlen vendéglátásban részesültünk, nem mondanak semmi konkrétat, vagy éppen nem nyújtanak újat. De ha elmesélem, hogy csapatunk nyitás előtt 1 órával érkezett a Korona presszóhoz, és – tekintettel a helyzetre – ekkorra már azzal is megelégedtünk volna, ha a blog írásához, és a laptop feltöltéséhez találunk áramot. A kocsma zárva volt ugyan, de találtunk egy külső konnektort, amibe – mindenféle engedély-kérés nélkül – bekötöttük a számítógépet. Mikor a tulajdonos megérkezett, és nyitotta volna a helyiséget, egy rossz szót sem szólt arra, hogy mi az egyik asztalt elmozgattuk és engedélye nélkül használtuk az áramot. Kedvesen, udvariasan, szívélyesen szolgált ki minket, és sokat mesélt a helyi kezdeményezésről, egy túristaút és pihenő felújításáról.
A néhai Kemény Huszár fogadó, a régi pecsételő-hely.
És a pecsét az új helyén. (Korona presszó)
Pecsételés után végre felkiálthattunk: „irány Surány!”, és elindultunk következő uticélunk, Cserhátsurány felé.
Újra a Kéken, újra nyakig a sárban
Az eredeti, 1979-es filmben ennél a szakasznál tesznek említést a jelzések, felfestések hiányosságáról. Az öt napos tapasztalatunk alapján azt mondhatjuk, mára már többnyire pótolták ezeket a hiányosságokat, az úton szinte végig sűrűn, egyértelműen, felhasználó-barát módon felfestett jelzéseket találtunk. Többnyire. És szinte. Ugyanis pont Nógrádsipek és Cserhátsurány közötti részen történt meg velünk, hogy először el-eltünedezett, majd teljesen nyoma veszett a jelzésnek, és csak a térkép és a tájoló segítségével, na meg a domborzatot figyelve tudtunk irányban haladni. Némi elkolbászolás és keresgélés után azért még sötétedés előtt megleltük újra a jelzett utat, és a nagy egymásratalálás örömére sátrat is vertünk, az úttól nem messze, az erdő közepén.
.jpg)
Erdei tábor.
