Másfélmillió lépés nyomában

Újra itt! Fáradtan bár, de törve is :) Na de félre a siránkozással, mert a kedves olvasót biztosan nem ez érdekli! Ugye!?  Felsőpetényt elhagyva egy nagyobbacska kaptató tetejéről még visszanéztem a falura, és persze ez jó ok volt egy kis pihenőre is.

 

Virágos rét, a háttérben Felsőpetény 

 

Az út hasonló réteken vezetett keresztül, ami magában nagyon jól néz ki, de mivel nem sok fa akadt igy a jelölés is hiányos volt. Megörültem neki, mikor majd háromnegyed óra gyaloglás után egy öreg  tölgyfán újra megpillantottam a kék jelzést. Gyorsan el is határoztam, hogy egy árnyékosabb részen pihenek is pár percet. A kiszemelt pihenőhelyemet már elfoglalta valaki, de ezt csak az  utolsó pillanatban vettem észre.

 

 

Szerintem a legtöbb módon elkészithető és a legfinomabb, a felénk tinóraként, máshol tinórunak vagy vargányának nevezett gomba. (én leginkább pörköltként, nokedlivel vagy tojással szeretem, de jó belőle a leves is, esetleg rántott gombaként vagy száritva bográcsételek izesitésére is használható). Időközben a fenyő és akác erdők váltakozása megszűnt, és árnyat adó gyertyános vette át a helyét. Hamarabb, mint számitottam rá megérkeztem Ősagárd faluba. A településen egykor királyi vadászok éltek, akik agarakat

tenyésztettek. Innen ered a falu neve, az ős jelzőt csak a XX. szd-ban csatolták az eredeti névhez. A kötelező kocsmalátogatást követően - a kocsmában van elhelyezve a kék-túra pecsét - folytatom utam, azzal a számvetéssel, hogy legalább Katalinpusztáig megyek, vagy még egy kicsit tovább is.

 

Ez a tervem egészen addig tartott, amig el nem kezdtem az emelkedést a Naszály-hegy oldalán. Ekkor kezdtem el azon gondolkodni el először igazándiból mi is az amit bepakoltam a zsákomba, és minderre tényleg szükségem is van-e. Mint minden gyerek,

a Másfélmillió lépés cimű sorozatból én is a kilométerszámláló kereket toló ember szerettem volna lenni, de igy fölfelé caplatva úgy gondoltam, hogy jobb ez igy Egyszer csak csoda történt, rögtön éreztem, hogy megtört a jég! Egy másik kék-túrázó honfitársunk jött

velem szembe, és mint kiderült Ősagárdra igyekszik. Ekkor már igazán kifáradva, és minden kanyar után a csúcs látványában reménykedve feltettem neki a nagy kérdést: messze van még a csúcs? Erre az órájára nézve mosolyogva azt válaszolta, 28 perce jövök lefelé. Ekkor éreztem, hogy megszakadt bennem valami :( Leültem és számot vetettem, valamint csináltam egy képet a szép ligetes erdőről.

 

 

A délutáni napsütés és a langy szellő azt súgta, hogy ezt a napot a csúcson kell abbahagyni :) Ezen felbuzdulva elkezdtem tovább vánszorogni a 652 m magas csúcs irányába. Előbb azonban az 527 m-es Kopasz-tetőről nyiló gyönyörű kilátás ragadott magával.

 

kilátás a Kopasz-tetőről

 

A csúcs előtt még meglátogattam a Násznép-barlangot, ami onnan kapta a nevét, hogy egy izben , mikor a török rajtaütött falujukon az egész lakodalmas sokadalom ide menekült fel és bújt el. 

 

 

Innen már "csak" pár lépés a csúcs és a rajta található geodéziai torony, amit 1974-ben épitettek.

 

 

Természetesen felmászok a vaslétrákon, hogy a lemenő nap utolsó fényeit kihasználva még nézelődjek egy picit. Szemem előtt feltűnik a Duna, valahol Vác környékén, és a Dunakanyart is felfedezni vélem a távoli párában.

 

 

 

A távoli Dunakanyar

 

Eljátszom a gondolattal, hogy milyen jó buli lenne a torony tetején tölteni az éjszakát, de mivel a hátizsákom nem akarom lent hagyni, felcűgölni meg még annyira sem, ezért a tövében verek tanyát. Gyors vacsi után bontom hálózsákom és belebújok, hogy a fák közül előbukkanó hold fényénél irjam soraimat, és tájékoztassam a nagyérdeműt, mi is a helyzet ma a kéken.