Tegnap este, miközben a képeket töltögettem fel az irományhoz a laptop közölte velem, hogy menti ami menthető és ha nem etetem meg aludni tér. Mivel a Nagy-kö hegy nem bővelkedik áramforrással ezért bezártam és elcsomagoltam őkelmét. Miközben a lemenő nap fényeiben gyönyörködtem, arra az elhatározásra jutottam hogy magam is aludni térek.
Na de ám most jönnek az izgalmak, amit a kedves olvasó biztosan sejtett is már, mert miért is kezdeném a tegnap esténél az irást. Hálózsákomba bújva közeli neszezésre lettem figyelmes, de az egészet az egyre erősödő szélnek tudtam be. De mikor mintegy fél perc múlva a neszezés közé némi horkantás-röffentés is bekerült rögtön tudtam, hogy ez nem csak a szél játéka. (Gyerekkoromban a család minden évben felnevelt két röfit, onnan ismerős a hangjuk) Az agyamon rögtön lehetőségek sokasága futott át: 1. harci késemet szájamba kapva induljak disznóvadászatra? 2. Mint a Hupikék törpikék, jajveszékelve rohangáljak fel-alá, mint amikor Hókuszpók meglepi őket? Esetleg
másszak fára, és onnan jó nagyot esve törjem össze magam? Végül is a mindkettőnk számára legjobbnak tűnő megoldás mellett döntöttem: párat hangosan tapsoltam, amire odébb állt őkelme. Ezután újra álmomat keresve behunytam szemem, de pár perc múlva újabb látogatóm akadt. Balek módra a földön hagytam a szemetes zsákom, és egy kisegér próbálkozott benne némi kaja reményében.
Egérpajtással nem is lett volna baj, ha nem csap akkora zajt. Miután meguntam állandóan visszatérő motozását, a zacskót az asztalra helyeztem és aludni próbáltam. A kis piszok nem elégedett meg ennyivel, már a hálózsákom körül ólálkodott! Erre én keresetlen szavak kiséretében, fejlámpám fényét használva üldözőbe vettem, amit annyira zokon vett, hogy aznap már nem jelentkezett. Természetesen a korai kelés elmaradt. A
cuccaimat összeszedve elindultam, hogy mihamarabb begyűjtsem a nógrádi pecsétet, és a kékről letérve - a nagy elődök és még biztosan sokan mások által is látogatott várat is szemügyre vegyem.
A hegyről lefelé utam egy széles erdei útba csatlakozott, és egyik kanyarból kibukkanva kit látnak szemeim? Naná hogy a tegnap esti(?) röfi és egyik barátja áll az út közepén! Mivel mindhármunkat meglepetésként ért az újbóli(?) találkozás, egyikük csak annyit közölt velem hogy: RÖF és egy fél másodperc múlva már el is tűntek a fiatal cserjés átláthatatlan sűrűjében. Ezen élménnyel és rengeteg fekete szederrel a hasamban értem el a nógrádi vasútállomást ahol készségesen kiszolgáltak a pecséttel, és kaptattam fel a várhoz. Utam szépen karbantartott házak között vezetett.
Miközben a várban azt a pontot keresgéltem, ahonnan a film alkotói is készitették a képeket, a vár felújjitásán dolgozó egyik munkással váltok pár szót, aki elmondja, hogy az újonnan épitett falakat még 2000-ben húzták fel, most csak a veszélyes helyeket javitgatják, mivel az önkormányzatnak nincs rá több pénze. Ettől függetlenül, a vár sokat szépült a 31 évvel ezelőtti állapotához képest, attól függetlenül, hogy a csapat akkori és az általam ugyanarról a részről most készitett képe nem ezt mutatja.
A nógrádi várfal maradványai 31 éve és napjainkban)
Magának a várnak a pontos épitési idejét nem ismerik, de az biztos, hogy már a honfoglalás idején is megerősitett hely volt. A falu utolsó házait elhagyva egy forráshoz érkezem, ahol szomjam csillapitása után folytatom utam, mivel még jó pár lépés áll a hőn áhitott Duna és közöttem.
Megfogadandó jó tanács
A Saj-kút
Újabb forrás, (Saj-kút) újabb pihi és ivászat után erős emelkedőt leküzdve pillantom meg előbb a Foltán-keresztet, ami Foltán János erdőőr emlékét őrzi, majd a réten átkelve és újra kaptatva fölfelé a Csóványos 938 m magas csúcsán lévő geodéziai tornyot. Ez négy évvel később került ide, mint a minap látott Naszály-hegyi, de szakasztott mása annak. A csúcson egy kis dobozkában csúcskönyvre leletem, és első bejegyzőként bele is irtam mi is volt jövetelem oka. Picit még nézelődtem és folytattam utam, a gyönyörű bükk erdők árnyat adó rengetegében.
Elhaladok a Szabó-kövek sziklafalának tetején, ahol a Haramia-lyuk kútszerű kürtőjét találom. Ezután már lefelé tart utam, de tudom, hogy ennek is meg lesz még a böjtje. El is jutok ide, ami nem más mint a Nagy-Hideg hegyi turistaház előtti jó nagy emelkedő. A tetőre felérve pár lépést követően megpillantom a várva-várt turistaházat is.
A turistaház most és akkor) Betérek, és örömmel hallom, hogy teljes körű a kiszolgálás! Magamnak babgulyást és palacsintát kérek, amit természetesen a jól megérdemelt kóla kisér, a laptop pedig áramot kap, hogy a kedves olvasók se maradjanak le semmiről. Most zárom soraim, hogy ma még újabb lépéseket tegyek meg.
Attila
Ui.: két túratárs érkezett a házba, akik finom csokis kekszel kináják a laptop előtt görnyedő túrázót! Isten tartsa meg jó szokásukat! :)
