Reggel a törökmezői turistaházat elhagyva, utam a már "magasan" járó nap fényében szép öreg cserfák között vezetett. Jó tempóban eléretem a Köves-mezőt, aminek parkolójából már a várva várt Duna és Nagymaros látványa fogadott.
Duna régen és most
Bámészkodás, fényképkészítés, és irány tovább a kéken, bár a kék + jelzés egy rövidebb úton csábít a már karnyújtásnyira lévő Nagymarosra. Nem adom be a derekam, maradok a kék jelzésen, és az útbaigazító táblán egy sajnálatos, de érthető feliratra lelek.
Először enyhe emelkedés majd egy igen meredek kaptatóval érem el a Hegyes tetőn lévő Julianus tornyot, amit az Encián Túristák emeltek.
Természetesen felkapaszkodtam a tetejébe, hogy az elém táruló kilátásban gyönyörködhessek.
Fájó szívvel hagyom ott eme csodálatos helyet, hogy az Ürmös-réten átvágva megkezdjem ereszkedésemet a Templom völgyben Nagymaros felé. Az első házakat elérve két régi ismerős jött velem szemben, (a csokis kekszet osztogató pár :) hogy még lenyomják a tegnap kimaradt kék-szakaszukat.
Nagymaros első okleveles említése a XIII. századból származik, e század végén a visegrádi várhoz tartozó birtok volt. A város gyönyörű, csodálatos fekvése sok művészt vonzott ide, de itt élt Kittenberger Kálmán, neves Afrika-kutató és író is.
Nagymaros templomtornya, háttérben a fellegvár
A vasútállomáson pecsétet szerzek, majd irány a komp. A Dunán átkelve megérkezem visegrádi révhez. Itt már kicsit fájó szívvel vacakolok a cuccaimmal, elcsomagolom bakancsom és szandálra váltok, előszedem a nemrég még a Pocok Presszóban kapott ereklyéket és jó tanácsokat, hogy mindezt továbbadjam a következő csoportnak. A buszmegállóból két nagyhátizsákos alak tűnik elő, és mivel egyikük a telefonjával bajlódik, integetésbe kezdek. A tippem bejött, Gábor és Miki az, akik innen lépik tovább a túrát. A folytatás lehetséges módjait latolgatva jókat derülünk, majd ők is, én is szedem a sátorfát, és elindulunk ki-ki a maga útján. A Buszmegállóból még egy kép a fellegvárról, és egy elhatározás, hogy majd oda is el kell még menni.
Egy idézettel búcsúzok olvasóimtól:
"Az Útnak nincs vége soha,
Ha egyszer az ajtón kifut;
De hosszú volt utunk sora,
Menjen csak tovább aki tud!
Induljanak új vándorok;
Lábam fáradt-fedél alatt,
Jó fénynél elborozgatok,
Várom hű estém s álmomat."
(J.R.R. Tolien: A gyűrűk ura III. könyv ford: Tandori Dezső)
Attila
