A pecsételés nemes aktusára vasárnap reggel kerül sor, mégpedig a már jól ismert Barbara-presszóban, ugyanis itt található a pecsét, és mellette, ami ritkaságnak számít: tintapárna. Szentbékkállát magát is csak vasárnap reggel tudjuk alaposabban megnézni, hiszen tegnap már eléggé ránksötétedett, mire ideértünk. Apró kis falu, ahogy a helyiektõl megtudtuk csak 550-en lakják, de amilyen kicsi, olyan tip-top. Ékszerdoboz, azt hiszem ezt szokták mondan az ilyen bájos, rendezett, takaros településekre. Sorra-másra bukkannak fel külföldi rendszámú autók: látunk németet, osztrákot, de még svájcit, britet is. Azt is a helybéliek mesélik el, hogy rengetegn külföldi vesz házat, szõlõt, présházat a környéken, ki nyaralni, ki meg idõs korára letelepedni. Meg is értem, ha gazdag (de legalábbis jómódú), idõs (de legalábbis nyugdíjas, esetleg rokkant-) svájci (de legalábbis osztrák) lennék, magam is legszívesebben a Káli-medencében telepednék le.
Gyönyörûen restaurált parasztház Szentbékkállán
Balra a vegyesbolt (hétvégén is nyitva!), jobbra a Barbara-presszó
Merthogy ahol járunk, a Balaton-felvidéknek ezen talán a legelragadóbb része a Káli-medence. Már egy napja azon töröm a fejem, mitõl kál a kál, vagyis honnan, kirõl vagy mirõl kapta nevét a Káli-medence és sok itteni település: Szentbékkála, Köveskál, Mindszentkálla? Az elsõ ötletemet, hogy esetleg Kállai Ferenc színmûvészrõl nevezték el, gyorsan elvetem: valószínûleg fordítva történt a dolog. Esetleg a kálaként vagy kállaként ismert, jellegzetesen menyasszonyicsokor virágról? Kizárt, nem gondolnám annyira õshonosnak ezt a szép fehér virágot, itt a Kárpát-medencében. Igen hosszan kutakodom az interneten, mire egy elfogadható választ találok: Bulcsú törzsfõnk atyját hívták Kálnak, nevét Zala megyében több településnév is õrzi.
Szentbékkállától alig párszáz méterre leljük meg a mai nap elsõ igazi látnivalóját, a Kõtenger. Hogy mi is ez? Kövek, nagy, naaaaagy kövek egymás hegyén-hátán, a lehetõ legfurcsább, legérdekesebb és legszebb formációkat öltve. Keletkezésükrõl tábla, táblán sok információ:
A kõtenger úgy keletkezett, hogy a vulkanikus utómûködés idején ezen a vidéken hévizes források törtek föl, és a forró víz az itt található fehér homokot kemény kõhalmazzá cementálta, ragasztotta össze. Ebbõl jöttek létre a különbözõ alakzatok, sziklák, innen e kõvidék megkapó változatossága. A Kõtengert nemcsak az idõjárás alakította, hanem a sziklák egy részét bányászták is.
Gyönyörû és valahogy õsi, az ember itt visszavedlik elõ-önmagává, és ha nem is rögtön paleolit, de mindenesetre gyerek-gyermekded lesz a Kõtengeren. Hiszen nem csak arra jó, hogy az autóval tömegesen ideszállított esernyõs turisták kedvükre kifotózhassák magukat, de nem ám! Lehet rájuk felmászni, meg alájuk bebújni, meg köztük átkúszni, meg rajtuk-alattuk-köztük számháborúzni. Saját tapasztalat :)
Kék jelzés a Kõtengeren
Esernyõs turisták a Kõtengernél
Fotózás a Kõtenger egyik legérdekesebb alakzatáról
Hosszabb nézelõdés és játszadozás után, fájó szívvel hagyjuk el a Kõtengert. Következõ érdekességként egy lovaspóló-pálya mellett vezet az út. Szerintem Magyarországon egyedülálló, én legalábbis még nem láttam sehol, sõt, azt sem tudtam, hogy ezt a sportot ûzik hazánkban. De végül is: lovas nemzet volnánk, vagy mifene. Közelebb menve vettük észre, hogy villanyáram-vezeték védi, nehogy azt a szép zöld gyepet, ami annyira fog hiányozni (legalábbis Poldi bácsinak), széttúrják a vaddisznók, a vadkvadosok vagy vadturisták.
Elektromos árammal védett lovaspóló-pálya
Következõ településünk Mindszentkálla. Ezt a falut csak oldalvást érinti a Kéktúra-útvonal, a helységen nem vezet tekresztül, sajnos. Nagyon sajnos, mert az eddigi Káli-medencében tapasztalt települések alapján ez is gyönyörû lehet. Egy újabb ékszerdoboz, na. Szívem szerint végigmennék a falun, de nem lehet, hosszú az út még elõttünk, sietõs a dolgunk.
Falunézés helyett hegymenet következik, mégpedig egy lehetetlenül szûk, láthatóan alig járt, kétoldalról de még alulról is aljnövényzettel teljesen benõtt, vadrózsás és csalános kis ösvényen. Van erre a magyar nyelvnek, na jó rendben, a népnyelvnek egy találó kifejezése: dzsindzsa. Bár ma épp nem esik, ettõl függetlenül hála a rengeteg belógó és alulról növõ növénynek az úton fél óra után teljesen átázunk, mellmagasságig. A bõrig ázás sokat ronthat a turista konfortérzetén és fényképezési kedvén. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy mikor hosszú kapaszkodás után és a növényzettel küzdve felérünk végre egy nyeregbe, felajánlom Tominak, hogy kimehetnénk a déli csúcsra, hátha onnan szép kilátásunk nyílik a Balatonra és a környékre. Tomi elveti a javaslatot: Úgy tûnik, nem túl karbantartott ez a hegy. Ez a vicc az elázás és a kaptatón való elfáradás ellenére is felderít mindkettõnket, a nyeregbõl ereszkedvén azon fantáziálunk, hogyan lehetne egy hegyet megfelelõen karbantartani, de sajnos csak a láncfûrészig, a kikövezett, panoráma-ponthoz egyenesen vezetõ ösvényekig jutunk - gondolatban.
Küzdünk a növényzettel kijelölt túraösvényen
A Gulács az eredeti filmben
és a Gulács ma, nem sokat változott, esetleg kopott pár centit :)
Káptalantóti
Káptalantóti határában újabb kellemes meglepetés vár: a helyi piac standjait látjuk meg, és közelebb menvén megállapítjuk, hogy ez nem a klasszikus zöldséges-gyümölcsös, esetleg kínaizoknis piac, hanem kifejezetten a környékbeli õstermelõk és õstenyésztõk és õselõállítók hozzák ide portékájukat: leginkább házi lekvárt, mézet, különféle sajtokat, mangalica-kolbászt, szárított halat; de találunk itt kenyérféléket, pogácsát, apró süteményt áruló néniket is! Hatalmas élmény ez a piac, már csak végigmenni rajta, megcsodálni a háztáji termékeket, fotózni jó sokat (az ingyen van és még örülnek is neki). A legtöbb helyen lehet kóstolni is, és nekünk nem kell kétszer felajánlani: sajtot, kolbászt, lekvárokat és krémeket ízlelgetünk, ezzel gyakorlatilag az ebédünk is letudva. Idõzünk vagy fél órát itt az árusok és vásárlóik között, és nekem végig olyan hangulatom van, mintha a Kapa, kasza, fakanál (eredeti címén River Cottage) címû angol sorozat vidéki piacán járnék Annak idején, mikor a filmsorozatot néztem, nyálcsorgatva ábrándoztam egy ilyen kis helyi piacról, ahol mindenféle finomságot lel az ember, és magától a termelõtõl, termesztõtõl veheti meg. És tessék, álmom valóra vált: itthon is van ilyen, lehet nézelõdni, fotózni, kóstolni, valamint aranyárért megvenni aki megteheti (miheztartás végett: egy közepes befõttesüveg szilvalekvár ötszáz, egy rúd mangalica-kolbász ezerhárom, egy darab pogácsa hatvan forint). Mi maradtunk a fotónál és a kóstolásnál. Na, ilyen nem volt gyerekkoromban, és úgy sejtem, a film készültekor, 79-ben sem
Házi sütik a piacon
Mangalica-termékek és egy õstenyésztõ
River Cottage hangulat
Isteni sajtok, végigkóstoltuk!
Pár szót ejtenék a túra során szembejövõ növényvilágról is. A termesztettek közül kiemelném elsõsorban a szõlõt, ami tényleg az egész Balaton-felvidéken fellelhetõ, kisebb, nagyobb parcellákban, kéken és fehéren egyaránt, és túránk alkalmával épp érett, szüretelték. Leginkább borszõlõt találunk itt, ami borként jó, sõt remek, világhírû, csipegetni viszont nem mindig alkalmas (már, ha az ember nem seregély éppenséggel). Szõlõn kívül rengeteg mandulafát is láthatunk errefelé, hiszen a Balaton-felvidék olyan terület, azaz szubmediterrán hatásoknak kitett mikrokörzet (Wikipédia), ahol a mandula, de a szelídgesztenye is megterem. Merthogy szelídgesztenye-fát is láttunk, bizony!
A vadon élõ növények közül leginkább gombát (ami ugyan nem növény, de azért mégsem állat) láttunk rengeteget, hála az esõs idõnek és a sok-sok erdõnknek. Ilyenkor mindig elábrándozom: de jó lenne ismerni és bátran szedni és enni ezt a rengeteg ingyennövõ finomságot, és mindig megfogadom, elmegyek egy gombász-tanfolyamra. A fogadalomig mindig eljutok, és a vágyig, a gombák után. Na és csipkebogyó, avagy hecsedli, a legeslegszebb vörös színben pompázva, végig az útvonal mentén, nem gyõzöm fotózni, és kivárni, hogy megcsípje a dér, és lehessen szedni, és lekvárnak, szörpnek, teának, esetleg pálinkának felhasználni. És végül: hiába szeptember közepe, hiába a szüreti hangulat, a mezõkön még vígan pompáznak a kora-õszi virágok: lila bogáncsok és fehér-sárga vadvirágok
Bõséges csipkebogyó (hecsedli) termés
Kora õszi szépséges virágos mezõ
Errõl se tudom, miféle gomba, de szép
Badacsonytördemic, vasútállomás
Az állomáson a következõ táblát találom:
Szeretnék végszónak a vasút védelmében írni pár sort. Egyrészt, vasutas természetjárók nélkül ma talán nem létezne Országos Kéktúra-mozgalom (az idevágó történeti áttekintést az MTSZ honlapján, vagy a Kéktúra-honlapon olvashatjuk), de talán nem létezett volna 1979-ben, a film készültekor sem, hiszen õk, a vasutasok voltak azok, akik az ötvenes életben felélesztették az országjárás hagyományát a Kéktúra vonalán, és országos mozgalommá, valamint díjazott teljesítmény-túrává növelték a turisták gyalogos természetjárását.
Másrészt: a szombati postom nagy vasút-ellenes kirohanásának valóban volt indoka, és az pont úgy esett, ahogy leírtam. Viszont a Badacsonytördemic-Budapest visszaúton rengeteg kellemes élmény ért, ugyanúgy: vasúton, MÁV-on. Személyvonattal zötykölõdünk Badacsonytördemic és Székesfehérvár között, mindössze nyolcvan kilométer, mégis két és fél óra alatt tesszük meg. Csajág község vasúti megállóhelyén az igen kedves és közlékeny kalauz-hölgy végigmegy a vonaton, és bemondja, hogy a vonat itt most tíz percet áll, és aki szeretne, az most dohányozhat. Másik ilyen kedves figyelemesség: sokan voltunk a vonaton, akik Budapestre tartottunk, és a székesfehérvári csatlakozást néztük ki magunknak. Viszont, mivel a személyvonatunk meglehetõsen sokat késett, a csatlakozás lekésése, és egy fehérvári másfél órás várakozás rémképe igen valószerûvé vált. Székesfehérvár elõtt pár kilométerrel ugyanez a kedves kalauznõ újra végigment a vonaton, hogy megnyugtassa utasait: bár a vonatunk késik, Székesfehérváron a pesti gyors mindenképp megvár minket, nem kell izgulni, elérjük a csatlakozást.
Szóval elismerem, sok gond van, a vasúttal, a tömegközlekedéssel, a gazdasággal, az országgal. Igen, kirohantam én is, de azért igyekszem a jót is észrevenni, mert nem csak a szutyok van meg a szemét, hanem a mûködõ, az emberbarát, a kedves és az elõzékeny is. Nem fekete vagy fehér minden. Szürke is van, meg barna, meg sárga és kék. Vasutas-kék :)
Ildi
