Az egész úgy kezdődött, hogy még nem lett vége! Na hogy a kedves olvasó is értse, A másfélmillió lépés nyomában nevezetű túra-blogolás-mi volt akkor és mi változott azóta mókának nem lett még vége. Ezen felbuzdulva, és látván, hogy még vannak kiadó helyek-napok a vállalkozó kedvű érdeklődőknek, gyors munkahelyi egyeztetés, és az egyik ötletgazdával történő újabb egyeztetés után, azon kaptam magam, hogy a kelendöldi pu. restijében várom az előttem járókat, hogy átadják az útravalót. Már lassan hagyományteremtő jelleggel, újra Ildi lát el jó tanácsokkal és adja át a staféta cókmókot. A tényleges indulásom napja hétfő, először Bp-ről, az Ildi által oly „kedvelt” kelenföldi pu-ról, kissé hasonló élményekkel. Majd az idő múlásával megérkeztem a tényleges váltás-helyszínre, Badacsonytördemic-Szigliget vasútállomásra. Itt hátat fordítottam a Badcsonynak és indultam a szigligeti vár meghódításának. Az odáig vezető út aszfalton vezet, bár a táj gyönyörű, és az előttem járók által már százszor elátkozott sárral sem kell bajlódnom. A várba a kékről letérve egy gyalogúton lehet feljutni. Az út elején belépőjegy és képeslap vásárlás, és természetesen a kék túra pecsét beszerzése. Fölfelé menet levegő után kapkodó, németül beszélő (Osztrák, Német?) turisták mellet száguldok el, akik lesik, hogy lehet ilyen nagy zsákkal így haladni. A várból gyönyörű a kilátás, teljes a körpanoráma. És kedves olvasók, sajnos most jöttem rá hogy ezt elkúrtam! Nem kicsit, nagyon! Ekkora böszmeséget is csak én tudok összehozni! A régi, a filmból kivágott a Badacsonyt ábárzoló kép a Szent György hegyről? készült én pedig a szigligeti várból csináltam a képet, de már a kép kedvéért nem megyek vissza :( Bocsi!
Badacsony a szigligeti várból
Szájtátás, nézelődés, de indulni kell tovább, mert tényleg bejön amivel a kelenföldi restiben viccelődtünk, vagyis az Írott-kőn fogunk szilveszterezni, és egyben ünnepeljük a túra befejeztét. A várból lejőve utam megint aszfaltosra vált, és tart ez mindaddig, míg előbb elhaladok a Szent György hegy oldalában lévő, talán ott leghíresebb két barokk épület, a Lengyel-kápolna és a Tarányi.présház mellett. Pár lépés még és elérem az oroszlánfejű kutat.
oroszlánfejű kút
Itt megálltam pihizni és szomjamat csillapítani és közben kiderítettem, hogy a kutat 1901-ben építették és a sokadik aszályos esztendő után is folyik még nyáron a kissé lágy, jó hideg, iható víz. Még visszatekintek az eddig megtett útra, jól látszik a szigligeti vár és a Badacsony is. Ezután elkezdek fölfelé tartani a Szent György hegyre, ahol már tavasszal volt szerencsém járni a Hegyen-Völgyön egyesülettel, csak akkor a másik oldalról jutottunk fel. Felérvén rövid nézelődés, emlékezés a tavaszi túrára, és irány a „már ismert” bazalt orgonák. Itt pár kép és megyek a már szintén ismert Szent György hegyi turistaházhoz.
Bazaltorgonák
A turistaház most is úgy, bezárva-kihaltan fogad mint a tavasszal, de rá kell jönnöm, hogy itt nagyobb a föld gravitációja mint máshol. Először a hátizsákom dől le a padról és utána a túrabotom is eldől, miközben a pecsételéssel bíbelődöm, majd a zsákból kivett lomok esnek le onnan ahová raktam őket. Végül is, hogy nekem legyen igazam az asztal közepére rakom a lomjaimat!
Szent György hegyi turistaház
A hegyről ereszkedvén egyszer csak feltűnik a távolban Tapolca és ez új erőt ad a továbbiakhoz. A városba vezető kék jelzés az aszfaltos úton vezet, a sját és az autósok nem kis örömére. Tapolcán felkeresem a malom tavat, de a késői időpont miatta a híres tavas barlangot már kihagyom.
Tapolca malomtó
A malomtónál tábla jelzi, hogy akár még fürdőzni is lehet benne, de ezt fürdőruci hiányában inkább kihagyom. Átvágok Tapolcán, aminek a belvárosi része nem rossz, de onnan kiérve a szokásos paneles modern város képét mutatja. Neve szláv eredetű, meleg vizet jelent. A vasútállomáson pecsételek, és úgy határozok, a várost elhagyva táborhely után nézek. A térkép jókora fenyő erdőt jelez, aminek a szélén fel is verem a sátramat. Igyekeztem az úttól kellően eltávolodni, (mert hogy a kék itt is az aszfalton vezet) de azt nem tudhattam, hogy a közelben egy tehenészet is van. Ennek örömére az autók zaját a tehenek múúú-zása egészítette ki. Kezdtem magam egy nagy forgalmú kikötőben érezni ködös időben, amikor a hajók ködkürtjei folyamatosan szólnak. Azért korán álomra hajtottam a fejem és mint jó turistához illik a kelő nap első sugarai még a hálózsákomban találnak :) Orromat kidugtam, de vissza is bújtam, mert a reggel picit még hideg volt. Na de nagy nehezen összeszedtem magam, hogy Lesencistvándon beszerezzem a következő pecsétet. Pecsételés után hétvégi házak rengetegében vezetett utam a 399 m magas Kő orrára, de útközben megálltam a Máté-kútnál egy picit tájat bámulni és szomjat oltani. Ebből a kútból is egy (igaz kisebb) oroszlán fejből jön a víz és a tábla szerint ez is igen jó hozamú, nem szárad ki.
Máté kút
Innen a piciny Vállus faluba érkezem, ahol a pecsétet keresgetvén egy kedves padra leszek figylemes.
Vállus, padRajata a felirat: Harmathordó televény vár a völgye legelején, őszi rózsa, hóvirág, pihenj le vagy jer tovább. Én tovább is "jer"-tem, s némi keresgélés után a pecsétet is megleltem. Innen hosszabb erdei szakaszt ígért a térkép, egészen Gyenesdiás határáig. Ennek örültem, mert az aszfalton gyaloglás nem tartozik a kedvenceim közé. Gyenesdiáshoz közeledvén nagy durrogásra lettem figyelmes. Először vadászokra gyanakodtam, de miután sűrűsödtek a lövések elvetettem az ötletet, mert ugyan hol az a vad, ami a tízedik lövés után sem szalad el. Majd arra gondoltam, hogy valami lőtér közelében vezethet az utam és annak a zajait hallom, bár a térképem ilyesmiről nem ír. A sejtésem beigazolódott, hamarosan egy hatalmas mező végében találom magam, aminek elején épület és emberek sejlenek, valamint onnan jönnek a lövések hangjai is. Gondolom a fő-lőirány csak nem a turista út felé néz, vagy ha ilyesmi lenne biztosan tábla figyelmeztetne a veszélyre. Ennek reményében bátran haladok a mezőt egy erdősorral elválasztó földúton, amin a kék jelzés is visz, míg nem a közepe táján egy táblára és egy piros zászlóra leszek figyelmes, ami arra hívja fel a tisztel erre haladók figyelmét, hogy éppen éles lövészet zajlik a lőtéren. A tovább haladást ugyan nem taglalja, de mivel egy újabb lövés után pár másodperccel a fejem fölötti lombokon a sörétek hulló hangját vélem felfedezni, gyorsan nekiiramodom, hogy minél hamarabb kiérjek a tűzterületről. Szaporázom lépteimet, és azon jár az agyam, hogy milyen gonosz tréfája is lenne az életnek az, hogy több mint 1.5 év hadműveleti területen töltött (Afganisztán és Koszovó) idő után, pont itthon lő seggbe valami majom. Szedve a lábamat elértem a tüzmegnyitási terepszakaszt, ahol szintén tábla figyelmeztet az éles lövészetre, és annak veszélyeire. A lőtéren agyag-galamb lövészet folyik, ami azért jó, mert a lövéseket -jó esetben- a levegőbe adják le, és úgy láttam, hogy a fő-lőirány az úttal párhuzamosan van. Pár lépés után egy újabb jópofa táblán a helyi erdészet figyelmeztet arra, hogy az éppen imént elhagyott erdőkben vadásztatás folyik, úgyhogy ha kedves az életem, napkelete után két órával és napnyugat előtt két órával határolt időszakon belül éljem ki kirándulási hajlamaimat, mert különben könnyen terítékre kerül az én bőröm is. Még pár lépés és a lövésektől zengő épületek mellett egy újabb tábla amin azt olvasom, hogy a BEFAG erdész-lövész klub sportlőterét hagytam el éppen. Ennyi információ birtokában már csak azon gondolkozom, hogy miből gondolja bárki is, hogy ide mindenki csak a táblák irányából érkezik. Mert mint én is, más is jöhet a másik irányból, ahol semmi figyelmezetés nem található, és egy esetleg kevésbé harcedzett turista, lehet hogy nehezebben viseli ezen izgalmakat! Míg ezen töprengem, elérem Gyenesdiás szélét, ahol a Szent Ilona csárda invitál. Rövid gondolkodás után betérek, nem kis csodálkozást váltva ki az udvaron ebédelő német ajkú turistákból. Hát igen, jól nézhetek ki picit sárosan, bakancsban, nagy zsákkal, az azon száradó póló és zokni társaságában, kezemben a túrabotok. Na de sebaj, a vendéglátás kiváló! Hideg sörrel hűtöm a fokozott izgalmakat, hagymakrém levessel és szarvas pörkölttel csillapítom éhségem, és mindezt még lefojtom egy somlóival. Közben szorgalmasan írok, hogy tudassam a nagyérdeművel mi is a helyzet napjainkban a kéken :)
Attila
