A ház felháborítóan barátságos. Szépen felfűtötték nekünk megérkezésünkkor, fával, mint errefelé mindenki, a szobák nem csak tiszták de ízlésesen és hívogatóan vannak berendezve. Már este elkezdem tervezgetni, hogy lehetne visszajönni ide aludni, akkor nem kellene a nagy zsákot vinni, ami jó lenne a tiltakozó jobb bokámnak. Mátét és a google maps-et megkérdezve gyorsan kiderül, hogy ez kb lehetetlen. Olyan irányba megy a kék, ahonnan tömegközlekedéssel nagyon lassan érnék vissza, szóval ezt bukom. Este naív pestiek módjára nyolc után indulunk el vacsorázni, hogy együnk valamit a Máté által ajánlott Vadszőlőben. Mire végigsétálunk a falun a hely bezárt, ennél jobban bezárva már nem is lehetne. Egy darabig még válogatni próbálunk a kocsmák között, utána beülünk az egyetlenbe ami nyitva van. A Fradi söröző népe kedves, a kétéves Gergőt a férfiak a szokásos tanácsokkal látják el (szívtipró leszel, ne házasodj meg). Péterrel berúgunk, utána vissza a Hegyalja házba (képes vagyok google maps-el navigálni a faluban, én ugyan nem gyalogolok feleslegesen), ott még egy kis sör, aztán igaz forró vízes zuhany és beesés az ágyba.
Reggel gyanakodva vizsgálom magam, mert nem akaródzik ott hagyni ezt a szállást. Elkényelmesedtem, és nem akaródzik egy ismeretlen helyen éjjel esőben felállítani a koporsó formájú sátrat, és imádkozni, hogy működjön a plusz réteg nejlon, amit indulás előtt pár perccel vágtam a sátor fölé? Gyerekként, amikor a családdal a zöld skoda mikrobuszban nyolcan meghódítottuk Görögországot, a legszebb pillanat az volt, amikor a kocsi elromlott (minden emelkedőn), és úgy tűnt, neki kell állni stoppolni kettesével. Mondjuk ott meleg van, és narancsligetek, és Anyámnak kellett a dolog gyakorlati részével foglalkozni. Hol veszthettem el a szabadságba vetett hitemet? Amíg én ébredezem Péter és Gergő megszerzi a rántottához a hozzávalókat, én pedig kávézom a meleg paplan alatt, és tervezgetem meddig kellene ma eljutni. Még indulás előtt alaposan átvizsgálom az amúgy sem eltúlzott felszerelésemet, és ráhagyok a kis családra mindent, ami nem életfontosságú, ezzel nyerek kb 1kg-t. Indulás után benézünk az erdészeti kiállításra, ahol nagyon érdekes dolgok vannak, két emeleten.
A falun átvágva betérünk még a gyógyszertárba, mert a jobb bokám még mindig gyanús egy kicsit (a vízitúrán a csuklóm fájt, lassan combnyaktörést kapok majd ha lemegyek egy vizeskifliért). A felajánlott fásli nem nyeri el a tetszésemet, így ennyivel is könnyebb marad a hátizsák. Végig a napsütötte falun, át a patak hídon és lezseren elhagyjuk valahol a pecsételőhelyet is. Gergő mostanra bekerül a szuperszónikus háti hordszékbe, amin ugyanannyi állítási lehetőség van, mint az én zsákomon. Írigykedve nézem, ahogy Klári és Péter felváltva viszik, megkockáztatnék egy kisebb toporzékolást ha lenne esély, hogy beleférek. Az út egy mészégető hely mellett halad el, ami húsz éve még üzemelt.
A kis család a felfelé tartó caplatás keményebb részén velem tart, de utána (pont a lankás rész előtt), visszafordulnak, mert még ma vissza akarnak menni Pestre.
Újra egyedül kaptatok a kéken, fel az aszfaltúton, utána le az erdőben Németbányára. Ott a falu végét érinti csak a kék, ahol a lassan szokásossá vált polgárőrséggel, térfigyelő kamerákkal és harci kutyákkal védett településként mutatkozik be a hely. Be se megyek, hátha pont rálépnék egy gyalogsági aknára. Letelepedek a Jáger rétre, és csöndesen eszegetem a reggel készített szendvicset.
Ekkor kicsit furcsa dolog történik. Megáll a réten mellettem egy ezüst színű bmw, benne négy szimpatikus de testépítés és tetoválás iránt nyitott fiatalemberrel. Megkérdezi az egyik hol van a Pince-lyuk, elmutogatom neki, pár száz méter innen, együtt nézegetik a térképen. A biztonság kedvéért megjegyzem, hogy ha kiásnak valamilyen szajrét, akkor kérem a tíz százalékot (erre nincs válasz), és hogy ne ássanak ott el senkit, mert az nem szép dolog (erre udvariasan felajánlják, hogy esetleg engem, én szintén udvariasan szabódva lemondok a megtiszteltetésről). Közben megjegyzik, hogy csak kijöttek a jólevegőre. Ahha, kocsival, és azzal mennek oda is (Pince-lyukhoz levegőzni). Túl sok Bujtor filmet nézhettem, de nekem ez gyanús, valami kincs tuti van a sztoriban, kihasználják, hogy Csöpi felügyelő meghalt.
Ebéd után összeszedem magam és ballagok fel a hegyre a patak mellett. Megyek fel szépen, elhagyom a vadászházat, a GPS miatt nem tévedek el, kaptatok a hegyre Csehbánya mellett. Ekkor üt be a koffeinhiányom, mert a reggel csomagoptimalizálás közben a kávé és a termosz is feketelistára került. Azt gondoltam, hogy sűrűn lakott helyen leszek, majd veszek kávét a kocsmában. Ehhez képest az itteni falvak udvariasan kitérnek a kéktúra elől, megpecsételve ezzel apátiámat. Kénytelen vagyok természetjáróhoz méltatlan módon Metallicat hallgatni az erdőben, ami átpörget az akkor nekem unalmas szakaszon.
Egy óra múlva csörög a telefonom, és egy UPC-s hölgy kérdezi nem zavar-e. Udvariasan mondja, hogy egy egészen kíváló ajánlatuk van számomra, digitális televíziózás, nagyon jó lesz nekem. Sajnálattal közlöm vele, hogy sajnos nincs tévém. Zavart csönd után megkérdezi, őszinte érdeklődéssel, és aggodalommal, hogy akkor mivel ütöm el a szabad óráimat. Bevallom neki, hogy most például napokig az erdőben vagyok, és mind a képernyő méretével, mind a dolby surround hanghatással mind pedig a high def felbontással teljesen elégedett vagyok (néha pár speciális effekt jó lenne, de nem siránkozok neki). Ennyiben maradunk, nem vagyok benne biztos, hogy meggyőztem.
A táj kifejezetten hálás lesz kortesbeszédem hallatán, és innentől Városlődig folyamatosan szórakoztat. Felérve a kis domb tetejére először őzek robbannak el mellettem öt méterre, ki a rétre. Utána kapok egy kis szedret, és gyönyörködhetek a rétek, erdők és a falu teszveszváros-szerű képében. Lefelé ballagva az egyik bokorból ilyesztő hangokat hallok. Azt hiszem vaddisznó, de mivel sajnos nem figyeltem P. Margit biológia óráin a Rákóczi F. általánosban (mire ő azt mondta, hogy azt hiszed fiam szellemes vagy pedig csak szemtelen), lehet, hogy egy sebesült elefánt, vagy egy kolibripár, ami a Disvoveryn nézi az előző kettőből valamelyiket. Utólag viccesebbnek tűnik a dolog, de akkor meglehetősen féltem. Egyszer láttam egy hajtáson vaddisznót, és hát, meglehetősen dinamikus állat. Jobb híján hátizsákom jobb oldalt kicsit leengedve (ezt fogom pajzsnak használni), és az ajándékbe kapott svájci bicskát kinyitva közelítek (elátkozom magam, hogy a kispengést választottam, mert azon volt kisolló). Tudom, hogy ha találkozom az állattal, akkor a legjobb esélyem, hogy röhögőgörcsöt kap a felszerelésem láttán, de szerencsére úgy dönt az erdő felé veszi az irányt. Erre a fára menekültem volna fel:
Városlődre beérve még mindig tart a gyönyörű napsütés. A kék közben már nem a vasútvonal mellett közelíti meg a falut, ahogy 31 éve tette.
Beérek a falu központjába és azonnal kiszúrom a házat, ahol a filmsorozat stábja is járt. Anno az volt a kérdés, hogy falumúzeum lesz-e a pár hónappal korábban meghalt tulaj sváb házából. A válasz igen, a ház ott áll szépen felújítva, mint nemzetiségi tájház. Jó látni, mégha csak kívülről is, mert lekéstem a nyitvatartást.
Elballagok a menet közben kiválasztott Iglauer kempingbe, és elfoglalok egyet az osztálykirándulós faházak közül. A tábor alján még wifi jelet is találtam, el fogok így puhulni.
Tamás
